Connect with us

technokrata

Szállíthat a NATO-nak a KFKI-LNX

Dotkom

Szállíthat a NATO-nak a KFKI-LNX

AQAP-110 minősítés a KFKI-LNX-nél.

AQAP-110-es szabványú minősítést szerzett a KFKI-LNX Hálózatintegrációs zrt. Ezzel a legnagyobbak között számon tartott hazai informatikai cég jogosult lett termékeit és szolgáltatásait a NATO berkein belül „értékesíteni”. A követelményrendszer – természetesen – világviszonylatban is a legszigorúbb.

A katonai beszállítók köre hagyományosan igen szűk, hiszen a számukra biztosított termékeknek és szolgáltatásoknak számos speciális követelménynek kell megfelelnie. Különösen igaz ez a NATO-ra, ahol a szövetségen belül mindenütt egységesek az elvárások, és egy-egy beszállítónak nemzetközi szinten is bizonyítania kell alkalmasságát. Az informatika pedig még ezen belül is kényes terület.

Az AQAP-110 szabvány (melynek magyarított változata az MSZ k 1175), lényegét tekintve az ISO 9000 rendszerszabvány kiterjesztett, szigorított változata, speciálisan a hadsereg, illetve a NATO igényei szerint kiterjesztve – fejtette ki Forró Péter, a KFKI-LNX minőségügyi vezetője.

A szabvány az ISO 9000-en elsősorban a katonai minőségbiztosításban, a munkafolyamatok szervezésében, és az ellenőrzésben mutat túl. A megrendelő – adott esetben a hadsereg, de elvileg, bár nem jellemző, mások is megkövetelhetik a szabvány alkalmazását – nem csak a „végeredményt”, tehát a kiépített hálózatot vagy szolgáltatást, hanem a teljes folyamat minden lépését részletesen ellenőrzi és felügyeli. Sokkal szigorúbb az AQAP-110-el végzett tevékenységhez kötődő dokumentáció is, és a megrendelő a munkafolyamat tényleg minden fázisába, apró részletébe betekinthet.

Jellemző a szabvány szigorúságára, hogy még a HM sem követeli meg minden egyes megbízásában az alkalmazását, bár tény, hogy megléte, a megkövetelés lehetősége minden megbízásnál előny, mert garanciát jelent a cég működésére, belső fegyelmére. Mint elsősorban a NATO igényeihez kidolgozott szabványnak, az AQAP-110-nek a tanúsítására sem jogosult bárki. Magyarországon kizárólag a Honvédelmi Minisztérium Technológiai Hivatala bocsáthat ki ilyen minősítést, és külföldön is igen korlátozott a kibocsátók köre.

Mindebből következik, hogy az AQAP-110-el végzett munkák a KFKI-LNX tevékenységének csak egy töredékét teszik ki – folytatja Forró. Egyfelől örülünk, és büszkék vagyunk rá, hogy cégünket ilyen fegyelmet és szigorú metodikát követelő munkákkal is meg lehet bízni, egyfajta „elit klub” tagjaként. Másfelől az ilyen megrendelések, arányában több szakembert és sokkal több időt követelnek a vállalattól, mint ha egy ugyanilyen jellegű megbízást AQAP-110 nélkül kellene teljesítenünk – adott esetben ugyanolyan jó minőségben. A Magyar Honvédségnek illetve a Honvédelmi Minisztériumnak a NATO-ba lépés óta a KFKI-LNX folyamatosan szállít korszerű informatikai megoldásokat, többek között a 2004-ben sikeresen telepített IP telefon és videokonferencia rendszert.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Népszerű

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés
Hirdetés