Connect with us

technokrata

Újabb Windows javítás közeleg

Dotkom

Újabb Windows javítás közeleg

Hamarosan itt a hónap második keddje, ami a Microsoft operációs rendszert használók számára patch-elést jelent.

A Microsoft arról számolt be, hogy a kedden kibocsátani tervezett patch-csomag most csupán egyetlen sebezhetőséget iktat ki, ám az kritikus besorolású (lesz); arról azonban nem tájékoztatott a szoftverfejlesztő, hogy mely Windows komponensek lesznek érintettek. Remélhetőleg ez a kiadás jobban fog sikerülni, mint a múlt havi, amelynek telepítése után több felhasználó is operációs rendszerének rendellenes működésére panaszkodott.

Szintén kedden frissül a vállalat Windows Malicious Software Removal Tool névre keresztelt, ingyenesen használható eszköze, amely a számítógépre települt ártalmas kódok észlelésére és eltávolítására szakosodott. Ezenfelül két további, nem kritikus és nem biztonsággal kapcsolatos frissítés is várható. Természetesen a patch-(ek)ről részletesen be fogunk számolni.

Microsoft veszélyesség-besorolási lista

Kritikus (critical) – Ezt a minősítést akkor kapja egy sebezhetőség, ha anélkül válik kihasználhatóvá (például egy internetes féreg által), hogy ahhoz szükség lenne felhasználói beavatkozásra. Azaz a monitor előtt ülő bárminemű tevékenysége nélkül is kiszolgáltatottá válhat a számítógép.
Fontos (important) – Hasonló körülmények esetén kapja ezt a besorolást egy szoftverben felfedezett hiba, ami annyival „tud” kevesebbet, hogy nem használható ki automatikusan. Egy ilyen sérülékenység kiaknázásához a támadónak rá kell vennie a felhasználót, hogy kattintson egy linkre, megnyisson egy weboldalat, futtasson egy csatolmányt vagy állományt.
Mérsékelten fontos (moderate) – A fentiekbe nem beletartozó hiba.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Népszerű

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés
Hirdetés