Connect with us

technokrata

Nemzetközi versenyjogi konferencia

Dotkom

Nemzetközi versenyjogi konferencia

Európai bírók számára.

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) és a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) által közösen megalapított OECD Budapesti Versenyügyi Regionális Oktatási Központ és az Európai Versenyjogi Bírók Szövetsége 2005. november 18. és 19-én nagyszabású nemzetközi konferenciát rendezett versenyjoggal foglalkozó európai bírók számára.

A kétnapos konferencia célja volt, hogy a résztvevők számára jogesetek bemutatásán keresztül részletes képet adjon az európai versenyjog témakörében az erőfölénnyel való visszaélés eseteiről. Mindemellett a résztvevőknek lehetőségük nyílt közvetlen tapasztalatcserére is, amely a jövőbeni szorosabb együttműködést alapozza meg.

A konferenciára mind a 25 tagállamból érkeztek résztvevők, Magyarországról nagyobb számban, illetve a csatlakozás előtt álló államok is képviseltették magukat ezen a színvonalas szakmai eseményen. Az előadók versenyjoggal foglalkozó gyakorlati és elméleti szakemberek voltak, akik különböző országok különböző intézményeiből érkeztek. A magyar versenyhivatal egyik munkatársa is az előadók sorában szerepelt.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Népszerű

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés
Hirdetés