Connect with us

technokrata

Új pénzügyi vezető az eTel Magyarországnál

Dotkom

Új pénzügyi vezető az eTel Magyarországnál

A fiatal és nagyon csinos vezető szabadidejét legszívesebben olvasással vagy utazással tölti, élményeit szívesen örökíti meg fotók formájában is.

2005. novemberétől Sulyan Zsuzsanna vezeti az eTel Magyarország Kft. pénzügyi osztályát. Az új szakember korábban már jelentős tapasztalatot szerzett különböző telekommunikációs cégek pénzügyi folyamatainak tervezésében és fejlesztésében egyaránt. E céltudatosan alakított pálya következő állomása az eTel Magyarországnál betöltött új pozíció, mely illeszkedik a szakember eddigi feladatköreinek sorába.

Sulyan Zsuzsanna első diplomáját a Pénzügyi és Számviteli Főiskolán szerezte pénzügy–vállalkozás szakirányon, majd ismeretei elmélyítésével a Janus Pannonius Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Karán nyert másoddiplomát.

Pályáját egy családi vállalkozásban alapított tanácsadó cégnél kezdte könyvelőként, ugyanitt az üzleti tervezés folyamataiba is belekóstolhatott. Röviddel ezután a telekommunikációs cégeknél indított pályafutásának első állomásaként a Vivendi csoport tagjánál, a Digitel 2002 Távközlési Rt.-nél mint Controller kamatoztathatta szakmai tapasztalatait. Újabb kihívásként pályáját a V-fonTávközlési Rt. csapatában folyatatta már vezetőként, majd a későbbiekben a Vivendi Telecom Hungary Rt. néven működő cégnél látott el Credit management osztályvezetői feladatokat. Mielőtt az eTel Magyarországhoz csatlakozott az Invitel Távközlési Rt.-nél több, fontos feladat ellátása mellett mind a folyamatszabályozás, mind a projektmanagement terén sok hasznos tapasztalatra tett szert.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Népszerű

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés
Hirdetés