Connect with us

technokrata

HP+viszonteladó partnerek: folyamatos üzleti siker

Dotkom

HP+viszonteladó partnerek: folyamatos üzleti siker

A HP az ügyfelek érdekében még nagyobb hangsúlyt fektet partnereik oktatására és szakmai képzésére.

Mára komoly hagyománnyá nőtte ki magát a HP Magyarország minden év februárjában megrendezett díjátadó rendezvénye, amelyet a vállalati szektort kiszolgáló legnagyobb viszonteladó partnerei körében rendez.

„A 2005-ös év sok szempontból komoly kihívás elé állította a magyar informatikai vállalkozásokat. A globális trendek egyre erősödő hatása a hazai piacon is érzékelhetővé vált; egyre szorosabb költségkontroll mellett kell a partnereknek a működésüket egyre hatékonyabbá szervezni és ez komoly próbatétel minden vállalkozás számára” – mondta el a tegnap megrendezett esten Gonda Gábor, a HP Magyarország Indirekt értékesítési igazgatója.

2005-ben a HP válaszul erre kidolgozta Kiemelt Partner Programját, amely az ügyfelek számára garanciát nyújt a magas színvonalú kiszolgálásra, a partnerek számára pedig egyfajta védelmet jelent szakmai befektetéseik érdekében. Ezzel a „védjeggyel” a HP a Kiemelt Partnerek ügyfelei számára egyértelművé teszi partnerei hozzáértését, elkötelezettségét a magas színvonalú kiszolgálás iránt, ezzel teremtve értéket viszonteladói és ügyfelei számára egyaránt.

A program összhangban a korábban megkezdett építkezéssel tovább erősíti a partnerek számára a specializálódást, a különböző technológiai kompetenciák mélyebb kiépítését, hiszen így megszerzett szakértelem piacra vitele többletérték a partner és a felhasználó számára is.

A korábban megkezdett munka igazolódni látszik, hiszen 2005 is hozott számos közös, szép sikert a HP és partnerei számára.

A díjátadó gálán a tavalyi év „legeredményesebb HP partnere” díját a Delta Elektronik Kft. kapta, aki emellett az év „legeredményesebb HP viszonteladója a háttértárolók értékesítésében” díjat is átvehette. A „legeredményesebb HP partner a UNIX alapú eszközök értékesítésében” a Conet Kft. lett. A CHS Kft. nyerte el a „legeredményesebb HP disztribútora” díjat, míg a „legdinamikusabban fejlődő HP disztribútor” díjat a Disztributor.hu Rt. nyerte el. A Flag Rt. lett az év „legdinamikusabban fejlődő HP viszonteladója”. A „legeredményesebb HP viszonteladó az iparági szabvány szerverek értékesítésében” díjat a Montana Rt. kapta, míg az Albacomp Rt. a „legsikeresebb HP viszonteladója a nyomtatási és képalkotási eszközök vállalati értékesítésében” díjat nyerte el. Végül a „legsikeresebb HP viszonteladó a személyi számítógép rendszerek értékesítésében” díjat az EuroOne Rt vehette át.

A HP mindemellett a Kiemelt Partneri Program keretében a tavalyi év során közel 300 szakember képzését támogatta.

A Kiemelt Partner Programban a HP Magyarországon 80 partnert látott el az igazoló minősítéssel, de a portfolió jellegéből adódóan az elmúlt évben a HP termékeit több mint 2200 partner értékesítette szerte az országban, ami egyértelműen a legszélesebb jelenlétet biztosítja a piacon a HP számára a hazai IT cégek között.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Népszerű

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés
Hirdetés