Connect with us

technokrata

Magyarország: változó spamszabályzás

Dotkom

Magyarország: változó spamszabályzás

Az év elején módosult a spamet érintő magyar jogi szabályozás.

Az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, valamint az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről szóló 2001. évi CVIII. törvény a módosítás kapcsán új fogalmakat és hatásköri szabályokat tartalmaz a kéretlen elektronikus üzeneteket illetően. A spamet a jogszabály elektronikus reklámüzenet helyett „elektronikus hirdetés”-ként határozza meg és kimondja, hogy ilyen hirdetést e-mail vagy más hasonló kommunikációs eszköz (például MMS, SMS) útján csak akkor lehet küldeni, ha ehhez a címzett egyértelműen és előzetesen hozzájárult (úgynevezett opt-in rendszer). Az elektronikus hirdetés fogalmán túl a jogszabály módosítása bevezeti az „elektronikus hirdető”, az „elektronikus hirdetési szolgáltató”, valamint az „elektronikus hirdetés közzétevője” fogalmát is, valamint meghatározza ezek felelősségét is a kéretlen elektronikus hirdetések kapcsán.

Változtak továbbá a spam-küldéssel kapcsolatos hatósági eljárás szabályai. A módosítás szerint a kéretlen elektronikus hirdetés miatt a Nemzeti Hírközlési Hatóság Hivatalához lehet bejelentést tenni, amely az ún. elektronikus hirdetéssel kapcsolatos felügyeleti eljárás keretében vizsgálja meg a panaszt. A hatásköri változás következtében a Fogyasztóvédelmi Felügyelőséghez már „csak” a kéretlen elektronikus hirdetéssel összefüggő gazdasági reklámtevékenységre vonatkozó szabályok megsértése miatt lehet fordulni. A Nemzeti Hírközlési Hatóság eljárásában elrendelheti a jogsértő állapot megszüntetését, megtilthatja a jogsértő magatartás további folytatását, valamint – ötvenezer forinttól ötszázezer forintig terjedő összegű – elektronikus kereskedelmi bírságot szabhat ki a jogsértőre.

A spamet érintő fenti változásokon túlmenően a 2005. évi CLXXI. törvény még számos helyen módosította az eredeti jogszabályt, így például a magánjellegű közlés fogalma, az elektronikus szolgáltatások korlátozásának lehetősége, az értesítés-eltávolítási eljárás néhány szabálya, valamint a szabályozott szakmákra vonatkozó rendelkezések kapcsán.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Népszerű

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés
Hirdetés