Connect with us

technokrata

Új vállalat a CDMA mobiltelefon-iparágban

Dotkom

Új vállalat a CDMA mobiltelefon-iparágban

A Nokia és a SANYO bejelentette egy globális CDMA mobiltelefon-vállalat közös létrehozásának szándékát. A megalakuló vállalat a CDMA mobiltelefon-iparág élére kíván állni.

A Nokia és a SANYO előzetes szándék-nyilatkozatot adott ki egy új globális vállalat felállításáról. Az új vállalat a két cég CDMA mobiltelefon-üzletágából épül fel, és anyavállalatától függetlenül működik majd. A partnerség keretében a piacra újonnan belépő cég az egyesült államokbeli San Diego-ban, és a japán Osaka-ban jön létre.

Az új céghez szükséges forrásokat a két alapító vállalat bocsátja rendelkezésre. A végső megállapodás aláírására várhatóan 2006 második negyedévében kerül sor, míg az új cég átvilágítás és a szükséges engedélyek beszerzése után az év következő negyedévében kezdi meg működését.

Az új vállalat a két cég CDMA üzletágának egyesítésével a globális CDMA mobiltelefon-piac vezető pozíciójára tör. A Nokia saját világhírű márkanevével, a megrendelések teljesítésében szerzett tapasztalatával, erős belépő-szintű és középkategóriájú készülék-portfoliójával, illetve világszerte több mint hatvan CDMA ügyfelével fennálló szilárd kapcsolatával járul hozzá a vállalkozáshoz. A SANYO vezető helyzetben van a közép-, és csúcsszintű CDMA készülékek piacán, és szoros kapcsolatot ápol a japán és észak-amerikai CDMA szolgáltatókkal.

„A Nokiát az a cél vezérli, hogy nap mint nap kielégítsük, sőt, túlszárnyaljuk ügyfeleink elvárásait” – mondta Olli-Pekka Kallavuo, a Nokia elnöke és műszaki vezérigazgatója. „Úgy látjuk, hogy az új vállalat keretein belül alakíthatjuk ki leghatékonyabban a vonzó CDMA telefonportfoliónkat, amely ügyfeleink számára az alap-, közép-, és csúcsszintű készülékek szintjén a lehető legszélesebb választékot biztosítja. Reményeink szerint a különálló társvállalat pénzügyi szempontból kezdettől fogva előnyös lesz a Nokia számára. Ugyanakkor az új vállalat mindkét cég számára időben biztosítja a saját belső stratégiájukhoz szükséges kutatás-fejlesztési eredményeket.”

A SANYO elnöke, Toshimasa Iue elmondta: „Az új vállalat még jobb termékekkel látja majd el jelenlegi ügyfeleinket, ezen kívül a globális piacon betöltött szerepünket is nyomatékosabbá teszi. Meggyőződésem, hogy a CDMA iparágon belül rendkívül erős partnerség jön létre azzal, ha a Nokia szilárd márkanevét és a SANYO piaci igények kielégítésében megszerzett tapasztalatát ötvözzük.”



Szólj hozzá!

További Dotkom

Népszerű

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés
Hirdetés