Connect with us

technokrata

Közoktatási Antivírus Akció

Dotkom

Közoktatási Antivírus Akció

Egy sikeres pályázat a Panda Software Hungary-től, az Oktatási Minisztérium szakmai támogatásával.

2005 decemberében a Panda Software Hungary, az Oktatási Minisztérium támogatásával közoktatási pályázatot hirdetett „Közoktatási Antivírus Akció” címmel a magyarországi közoktatási intézmények számára, oktatási célú és saját felhasználású antivírus szoftverek beszerzésére.

„Örömmel közölhetem, hogy december óta majd 400 oktatási intézmény nyújtott be pályázatot a Panda Software Hungary-hoz. Ez azt jelenti, hogy közel 250.000.000 Ft értékben került az intézményekhez Panda vírusirtó szoftver. Természetesen a pályázatnak még közel sincs vége, így számos jelentkezés beérkezésére számítunk még. Bízom benne, hogy az intézmények vezetői fontosnak tartják a számítástechnikai eszközeik vírusvédelmét és felismerik az ebben a pályázatban rejlő páratlan lehetőséget.”- nyilatkozta Sándor Zsolt, a Panda Software Hungary ügyvezető igazgatója.

A pályázaton részt vehet minden Oktatási Minisztériumi azonosítóval rendelkező oktatási intézmény és az oktatási törvényben meghatározott, közoktatási intézmények. A pályázat keretén belül az oktatási intézmények kedvezményes áron vásárolhatják meg a Panda Software EnterpriSecure with TruPrevent komplett biztonságtechnikai csomagját, 50 licenc felhasználással, 1 éves szolgáltatással. A támogatás mértéke eléri a 95%-ot, így az intézményeknek az eredeti ár alig 5%-át kell megfizetniük, mely 32.400 Ft + ÁFA.

Pályázati támogatást nyer minden intézmény, amely szerepel a Közoktatási Információs Iroda által nyilvántartott hivatalos intézményi törzsben, és a pályázati adatlapján szereplő adatok megegyeznek az intézményi törzs adataival. A pályázatokat a Panda Software Hungary ügyvezető igazgatója bírálja el a pályázati kiírásnak megfelelően, amelyeket 2006. december 20-ig lehet benyújtani.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Népszerű

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés
Hirdetés