Connect with us

technokrata

A Microsoft kémprogramirtójának legújabb változata

Dotkom

A Microsoft kémprogramirtójának legújabb változata

A Windows Defender (korábbi nevén Windows AntiSpyware) legfrissebb, 32 és 64 bites operációs rendszerekre írt változatait már ki lehet próbálni.

Még a tavalyi év elején vált letölthetővé a Microsoft Windows AntiSpyware első bétaváltozata, számoltunk be Redmond antivírus területre tett első lépéseinek egyikéről. A programmal a Windows-felhasználók megvédhetik magukat a kémprogramoktól (spyware) és az egyéb nemkívánatos szoftverektől. A Windows AntiSpyware a 2004-ben felvásárolt GIANT Company Software Inc. technológiáján alapul, bétaváltozata segítségével csökkenthetők a kémszoftverek negatív hatásai. Megakadályozható például a számítógép lelassulása, a felugró hirdetések megjelenése, az Internet-beállítások nem kívánt módosulása, illetve a személyes adatok illetéktelen kezekbe jutása. A Windows AntiSpyware a Microsoft Windows 2000 és annál újabb verziójú rendszerekhez érhető el.

A Windows AntiSpyware esetében kulcsszerepet játszik a nemzetközi SpyNet közösség, ez dönti el, hogy mely gyanús programok minősüljenek kémszoftvernek. A SpyNet önkéntes felhasználói hálózat, célja az új fenyegetések gyors azonosítása, és a felhasználók védelmének megőrzése. Bárki beléphet a SpyNet hálózatba, és jelentheti a kémszoftver-gyanús programokat a Microsoftnak.

A szoftver pár hónapja felvette végleges nevét, a Windows Defendert. A béta kettes változat 1347-es buildjének frissült észlelési és eltávolítási funkciója; illetve ezzel egy időben megjelent a 64 bites verzió is.

A szoftver mindkét kiadása letölthető gyors Download szerverünkről is.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Népszerű

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés
Hirdetés