Connect with us

technokrata

A HP nyerte az ITDH közbeszerzési pályázatát

Dotkom

A HP nyerte az ITDH közbeszerzési pályázatát

Az ITDH Kht. informatikai fejlesztésekre kiírt közbeszerzési pályázatát a Hewlett-Packard Magyarország Kft. nyerte.

Az ITDH Kht. a 2004. év során a Gazdasági Versenyképesség Operatív Program keretében, az EU Strukturális Alapok részfinanszírozásával megvalósuló proaktív beruházás-ösztönzési programot indított. A program fő célja a magyar ipar nemzetközi versenyképességének javítása, a magas hozzáadott-értékű szolgáltatások meghonosítása, az európai regionális hatáskörrel rendelkező vállalati szolgáltató központok betelepülésének támogatása, a megtelepedett külföldi cégek integrálása a magyar gazdaságba, bővítéseik fokozása és általuk a hazai beszállítói háttéripar fejlesztése.

A program keretében az ITDH Kht. informatikai rendszerének fejlesztésére is sor kerül. A 2005. évi előkészítő munkálatok lezárása után, 2006. január 16-án jelent meg a nyílt közbeszerzési eljárás megindítására vonatkozó ajánlati felhívás. A pályázaton öt informatikai fejlesztésekkel foglalkozó vállalat vett részt. A fejlesztés célja egy CRM (Customer Relationship Management) és work-flow rendszer létrehozása, BI (Business Intelligence) eszközök, dokumentum- és tudás-menedzsment rendszer bevezetése, valamint a komplex vállalati portál megújítása. A pályázat nyertese a HP Magyarország Kft., aki mellett a Montana Rt. és a Sense/Net Kft. a két legfontosabb alvállalkozó.

A fejlesztéssel Magyarország befektetési ügynöksége, tovább folytatva a megkezdett utat a világszínvonalú működés felé, egy professzionális ügyfélkezelő rendszer kialakításával kívánja hatékonyságát növelni. Ennek érdekében írta alá mai napon a közbeszerzési pályázat nyertesével, a Hewlett-Packard Magyarország Kft.-vel, a nettó 379 millió forint összegű vállalkozási szerződést.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Népszerű

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés
Hirdetés