Connect with us

technokrata

Felkészülhetünk-e az előre nem láthatóra?

Dotkom

Felkészülhetünk-e az előre nem láthatóra?

A HP Magyarország konferenciát tartott a rendszerleállások üzleti hatásairól.

HP Magyarország neves európai szakértők részvételével konferenciát tartott, amely rendszerleállások üzletmenetre gyakorolt hatásával foglalkozott.

A rendezvényt Bozóki Jenő, a HP Magyarország üzletág vezetője nyitotta meg, aki köszöntőjében elmondta: A váratlan rendszerleállások beláthatatlan hatással lehetnek az egyes vállalatok, intézmények üzleti folyamataira, hacsak nem készülnek fel megfelelően ezek kivédésére.

Simon Mingay, a Gartner EMEA kutatási alelnöke előadásában hangsúlyozta: alapvető fontosságú, hogy az IT menedzserek meggyőzően tudják képviselni vállalatuk felsővezetői számára az informatikai operációs kockázatkezelés fontosságát és annak üzletmenetre gyakorolt hatását. Emellett az előadás hallgatói gyakorlati tanácsokat is kaphattak az üzletmenet folytonosság és a rendelkezésre állás bevált iparági gyakorlataival kapcsolatban.

Ezt követően Arthur Lampert, a HP EMEA szenior konzultánsa felvázolta a HP megközelítését a témában, valamint ismertette a vállalat módszerét a rendszerleállások üzleti hatásának felmérésére és minimalizálására. Strukturált megközelítésében bemutatta, miként értelmezhetők az ügyfelek különböző szintű rendelkezésre állási és üzletfolytonossági igényei. Ezt követően ismertette, mitől egyedülálló a HP metodológiája, amellyel megtervezi és támogatja a magas rendelkezésre állású megoldásokat.

A konferencia további délelőtti részében két HP ügyfél, a Magyar Telekom Nyrt. képviseletében Englert István, és a Marsch Kockázatkezelő és Tanácsadó Kft. részéről Kovács Gábor számolt be tapasztalatairól, a HP-vel való együttműködéséről.

A délután folyamán Arthur Lampert tartott workshop-ot, elsősorban informatikai vezetők számára. A résztvevők gyakorlati tanácsokat kaphattak, hogy miként adoptálják saját szervezetüknél a jól bevált gyakorlati megoldásokat. A workshop során a hallgatók elvégezték saját vállalatuk elemzését a HP speciális kritériumrendszerére épülő értékelési metódus alapján. Továbbá minden résztvevő személyre szabott útmutatást kapott arról, hogy vállalata mennyire sikeres az iparági bevált gyakorlatok átvételében, alkalmazásában.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Népszerű

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés
Hirdetés