Connect with us

technokrata

Az Epicor üzleti beszámolója 2006. első negyedévéről

Dotkom

Az Epicor üzleti beszámolója 2006. első negyedévéről

A Vállalat megerősíti a teljes 2006-os évre vonatkozó árbevétel és nem GAAP szerinti egy részvényre eső hozam várható értékeit.

Az Epicor Software Corporation közzétette a 2006. március 31-én véget érő első negyedévére vonatkozó pénzügyi eredményeit. A beszámolóban szereplő összes eredmény előzetesnek tekintendő, és a Vállalat által a következő hónap folyamán kiadandó Form 10-Q negyedéves jelentésétől függ.

Vezetői összefoglaló
A negyedik negyedév teljes árbevétele 84,5 millió dollár volt, amely az előző év negyedik negyedévi 66,8 millió dolláros árbevételéhez viszonyítva 26,5 százalékos növekedést jelent. A 2005. december 6-án megvásárolt CRS Retail Systems Inc. hozzájárulását leszámítva a teljes árbevétel 69,5 millió dollár volt, és ez 4,0 százalékos növekedésnek felel meg. Az első negyedévi licencdíjak 19,3 millió dollárt tettek ki a 2005. első negyedévi 15,7 millió dollárhoz képest, és ez 23,2 százalékos növekedést jelent. A CRS hozzájárulását leszámítva a licencdíjak 15,3 millió dollárt tettek ki, és ez 2,7 százalékos csökkenésnek felel meg. 2006. első negyedévében a tanácsadásból származó bevételek 25,0 millió dollárt tettek ki, amely a 2005. első negyedévében elért 16,9 millió dollárral összevetve 47,5 százalékos növekedést jelent. A CRS hozzájárulását leszámítva a tanácsadásból származó bevételek 3,2 millió dollárral, 18,7 százalékkal növekedtek. 2006. első negyedévében karbantartásból, hardverből és egyéb tevékenységből származó bevétel 40,2 millió dollár volt, amely a 2005. első negyedévi 34,2 millió dollárral összevetve 17,6 százalékos növekedést jelent. A CRS hozzájárulását leszámítva a karbantartásból hardverből és egyéb tevékenységből származó bevételek 0,1 millió dollárral csökkentek.

Az első negyedévben a Vállalat 4,6 millió dollár GAAP szerinti nettó bevételt, azaz hígított részvényenként 0,08 dollárt jelentett be, amely az előző év hasonló időszakában 5,7 millió dollár, azaz hígított részvényenként 0,10 dollár volt. 2006. első negyedévében a nem GAAP szerinti bevétel 8,0 millió dollár volt, azaz hígított részvényenként 0,14 dollár, amely az előző év hasonló időszakában teljesített 9,1 millió dolláros nem GAAP szerinti bevétellel, azaz hígított részvényenként 0,16 dollárral összevetve 12,5 százalékos csökkenést jelent. Összehasonlítás céljából a 2005. első negyedévi pro forma teljes adózott nem GAAP szerinti, részvényenkénti hozam 0,11 dollár volt hígított részvényenként. A nem GAAP szerinti, részvényenkénti hozam növekedése a teljes adózott számokat összevetve 27,3 százalék volt. A nem GAAP bevételek nem tartalmazzák a megvásárolt immateriális javak amortizációját, a készlet alapú kompenzációs költségeket és az átszervezés költségeit, valamint az adózás eredményét.

„Az első negyedév során sikeresen végigvittünk egy sor fontos vállalati kezdeményezést, például az árbevétel elszámolásának és a kapcsolódó módosításoknak számviteli ellenőrzését, és egy 200 millió dolláros, elsőhelyi értékpapírokkal fedezett bankkölcsön felvételét. Ráadásul jelentős előrehaladást könyvelhetünk el a nemrég felvásárolt CRS Retail Systems integrálása terén, amely a vártnál jobban haladt.” – mondta George Klaus, az Epicor elnök-vezérigazgatója. „Ezek a kezdeményezések jelentős odafigyelést követeltek meg a menedzsment részéről, és részben hozzájárultak ahhoz, hogy az organikus árbevétel növekedése a vártnál csekélyebb volt ebben a negyedévben. Az első negyedév időszakra jellemző gyengesége ellenére elégedettséggel jegyezzük meg, hogy képesek voltunk a működési költségeket kordában tartani, ami lehetővé tette, hogy elérjük a vállalaton belül előirányzott, hígított részvényenkénti 0,14 dolláros nem GAAP szerinti, egy részvényre jutó hozamot, összhangban a piac várakozásaival.”

„Ami a jövőt illeti, a Vállalat 2006-os és későbbi kilátásait illetően továbbra is nagyon optimisták vagyunk. Az alaptevékenységünk erős, a CRS felvásárlása kitűnő eredményeket hozott, és a jó mérlegünknek köszönhető pénzügyi rugalmasság is arról biztosít, hogy képesek leszünk megvalósítani a 2006-os üzleti tervünket és növekedési céljainkat.

Mindezek eredményeképpen újra megerősítették a teljes 2006-os évre vonatkozó konszolidált árbevételbecslésünket, amit 372 millió és 377 millió dollár között várnak, ami nem GAAP szerinti, hígított részvényenkénti 0,69 dollár és 0,70 dollár közötti hozammal jár együtt.

Mérleg-összefoglaló
2006. március 31-én a Vállalat mérlege 51,4 millió dollár készpénzt és vele egyenértékű pénzeszközt mutatott. Ezen felül 2006. március 31-én a Vállalat bejelentette egy 200 millió dolláros, elsőhelyi értékpapírokkal fedezett bankkölcsön felvételét, amely egy 100 millió dollár rögzített futamidejű hitel és egy 100 millió dolláros megújuló hitel kombinációja. A bevétel az Epicor meglévő 125 millió dolláros megújuló hitelének refinanszírozására lett fordítva, amely főként a CRS Retail Systems, Inc. nemrégiben történt felvásárlásának finanszírozására volt felhasználva. A Vállalat teljes adósságállománya 2006. március 31-én 122,3 millió dollárt tett ki. 2006. március 31-ét követően további 5,0 millió dolláros visszafizetés történt, így az aktuális egyenleg 117,3 millió dollárra csökkent. Ahogy korábban bejelentésre került, ezzel a bankhitellel összefüggésben a Vállalat hitelképességét egyaránt minősítette a Standard & Poor´s és a Moody´s. A Standard & Poor´s ´B+´ hitelminősítést adott ´pozitív´ kilátással, míg a Moody´s ´B1´ hitelminősítést adott ´stabil´ kilátással.

A Vállalat likviditási helyzetével összefüggésben Michael Piraino, az Epicor ügyvezető alelnöke és pénzügyi igazgatója ezt mondta: „Elégedettek vagyunk, hogy megkaptuk az új rögzített futamidejű hitelt és a megújuló hitelt, amelyek jelentősen megnövelik a vállalat pénzügyi rugalmasságát. Ez az üzletvitelből származó jelentős készpénzforgalommal együtt lehetővé teszi Epicor számára, hogy folytassa a növekedés tőkeellátását és a terjeszkedést, mint a közepes vállalatok vállalati szoftvermegoldásainak vezető szállítója.”

A negyedév végén a vevői kintlévőség nettó 65,7 millió dollár, míg a halasztott bevétel összege 62,5 millió dollár volt. A DSO (vevőállomány értékesítési napokban kifejezett értéke) 70 volt, kissé növekedett a 2005. negyedik negyedévi 68-ról. A forgótőke 29,7 millió dollárra nőtt 2006. első negyedévének végére a 2005. végi 23,9 millió dollárról.

Második negyedévi és teljes 2006-os várható értékek
A Vállalat második negyedévi teljes árbevétele várhatóan körülbelül 94 millió dollár lesz. A hígított részvényenkénti, GAAP szerinti hozam 2006. második negyedévében 0,10 dollárra várható, így a nem GAAP szerinti hozam, a fent leírtak szerint hígított részvényenként 0,18 dollárt tesz ki, mindkét esetben 57 millió részvény súlyozott átlagával számolva.

A Vállalat továbbra is azt várja, hogy a teljes 2006-os árbevétel 372 millió dollár és 377 millió dollár közé fog esni. A Vállalat továbbra is azt várja, hogy az adózás utáni, nem GAAP szerinti nyereség 40 és 41 millió dollár között lesz, és a hígított részvényenkénti nem GAAP szerinti hozam 0,69 dollár és 0,70 dollár között lesz. A teljes évre vonatkozó, nem GAAP szerinti részvényenkénti hozammal kapcsolatos várakozás 58 millió részvény súlyozott átlagát feltételezi. A várható hozameredmények egy hozzávetőlegesen 38,0 százalékos effektív adókulcsot feltételeznek. Összehasonlítás céljából a 2005. évi pro forma adózás utáni, nem GAAP szerinti részvényenkénti hozam 0,57 dollár volt hígított részvényenként.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Népszerű

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés
Hirdetés