Connect with us

technokrata

A Nokia segíti az Omnitelt Litvánia első HSDPA hálózatának elindításában

Dotkom

A Nokia segíti az Omnitelt Litvánia első HSDPA hálózatának elindításában

A szolgáltató a Nokiát választotta egyedüli WCDMA 3G hálózatszállítójául.

Litvánia első mobilszolgáltatója, az Omnitel Palanga városban elindította nagy sebességű csomagkapcsolt adatforgalmi (HSDPA) szolgáltatását, amely később az egész országban elérhető lesz majd. A Nokia HSDPA megoldásával az Omnitel költséghatékonyabban üzemeltetheti hálózatát, és a jelenlegi 3G sebességnél akár négyszer gyorsabb adatszolgáltatást biztosíthat.

„A nemrég elindított, és most HSDPA-val továbbfejlesztett WCDMA 3G hálózatunkkal a legjobb minőségű szolgáltatásokat kínálhatjuk ügyfeleinknek, többek között nagy sebességű internetkapcsolatot is” – mondta Antanas Zabulis, az Omnitel vezérigazgatója. „A rendezvényen a Nokiával együtt a HSDPA kivételes gyorsaságát mutattuk be. A Nokia WCDMA és HSDPA megoldásainak, valamint a hálózat gyors telepítésének köszönhetően Litvániában elsőként kínálhatjuk ezt az új szolgáltatást.”

„A szolgáltatás elindítása az Omnitel és Litvánia számára egyaránt fontos mérföldkő” – mondta Jan Lindgren, a Nokia Networks üzletágának alelnöke. „A Nokia HSDPA költséghatékony és nagy teljesítményű megoldás, amelynek segítségével a szolgáltatók nagy sebességű, minőségi szolgáltatást biztosíthatnak optimális működtetési költségek mellett.”

A Nokia a WCDMA 3G és a HSDPA rádióhálózat mellett csomagkapcsolt gerinchálózati berendezéseket is szállított az Omnitel Lithuania számára, és a vállalat Nokia mobil központját (MSCi) Nokia MSC-szerver programozható kapcsoló-berendezéssel (softswitch)) fejleszti majd tovább. A Nokia karbantartási szolgáltatást is biztosít, és a hálózatot az egyedülálló, multitechnológiás Nokia NetAct hálózat-, és szolgáltatáskezelő rendszer támogatja majd.

A Nokia az Omnitel egyedüli hálózat-, és WCDMA 3G hálózati szállítója.

A Nokia 59 WCDMA 3G ügyféllel rendelkezik. A vállalat nagy teljesítményű HSDPA megoldása a Nokia WCDMA hálózatok egyszerű szoftverfrissítése, így a továbbfejlesztett hálózat kiépítése költséghatékony és gyors. A Nokia HSDPA az első szakaszban a jelenlegi 3G-nél négyszer gyorsabb, így jóval élvezhetőbb adatszolgáltatást tesz lehetővé. A világszerte több mint húsz HSDPA ügyféllel rendelkező Nokia piacvezető a HSDPA terén, a hálózatok nagy része pedig már működik. Számos szolgáltató a Nokia HSDPA-val indította el a HSDPA hálózatát.

A konvergáló hálózatok kulcseleme a mobil központ és az IMS. A Nokia már több mint 90 ügyfelének szállított MSC szervert, így a vállalattól származik a világ kereskedelmi, 3GPP-nek megfelelő mobil kapcsolóinak többsége. A Nokia a vezetékes és mobil hálózatokban alkalmazott IMS-ek terén is az élen jár: több mint nyolcvan referenciával rendelkezik az olyan IMS megoldások terén, mint például a cellás hálózaton működő Push to Talk vagy a videomegosztás.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Népszerű

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés
Hirdetés