Connect with us

technokrata

A HP felvásárolja a Mercury Interactive Corporation-t

Dotkom

A HP felvásárolja a Mercury Interactive Corporation-t

A felvásárlás révén a vállalat tovább erősíti helyét az informatikai menedzsment szoftverek piacának vezetői között.

A HP bejelentette, hogy aláírta a szerződést a Mercury Interactive Corp. felvásárlásáról, amely az informatikai menedzsment szoftverek és szolgáltatások egyik vezető vállalata. A HP részvényenként 52 dollárt kínál, a Mercury Interactive értéke körülbelül 4,5 milliárd dollár, figyelembe véve a készpénzállományát és az adósságait is.

A felvásárlása lezártával a HP informatikai menedzsment szoftver és szolgáltatás portfoliója a legszélesebb választékot kínálja majd azoknak a vállalatoknak, amelyek optimalizálni kívánják az informatikai infrastruktúrájuk üzleti hatékonyságát.

„Ma két piacvezető vállalat egyesítésével az iparág legerősebb menedzsment szoftver portfolióját hoztuk létre” – jelentette ki Mark Hurd, a HP elnök-vezérigazgatója. „Együtt segítünk az ügyfeleiknek az informatikai költségeik csökkentésében, az új szolgáltatások bevezetésének a felgyorsításában és a HP jövedelmezőségének növelésében. Úgy véljük, ez a fontos felvásárlás jelentős értéket képvisel a részvényeseinknek.”

Tony Zingale, a Mercury elnök-vezérigazgatója szerint: „A HP és a Mercury együtt az iparág legelső szállítójává válik az üzleti optimalizáló szoftverek (BTO – Business Technology Optimization) piacán. A megállapodás nagyságrendjéből adódóan számos lehetőség kínálkozik a jövőben az ügyfeleinknek, a részvényeseinknek, az alkalmazottainknak és a partnereinknek egyaránt.”

A megállapodás egyesíti a HP OpenView erősségét, a rendszer-, hálózat- és az informatikai szolgáltatás menedzsment szoftvert a Mercury erősségével, az alkalmazás menedzsmenttel, az alkalmazás fejlesztéssel, az informatika szabályozásával és a szolgáltatás orientált architektúra (SOA) menedzselésével. Ez a kombináció az ügyfeleknek az iparág legrobosztusabb szoftvercsomagját nyújtja az informatikai szolgáltatások optimalizálásához, automatizálásához és az üzleti igényekhez való igazításához.

„A HP szoftver stratégiájának a célja, hogy egyértelműen vezetője legyen a vállalati informatikai menedzsmentnek végponttól végpontig, és segítse az ügyfeleit abban, hogy szorosan a változó üzleti igényekhez tudják igazítani az informatikai rendszereik prioritásait” – emelte ki Thomas E. Hogan, a HP Software üzletág alelnöke. „A HP OpenView kínálatát egyesítve a Mercury vállalati BTO kínálatával a vállalati informatikai menedzsment számos építőelemét fogjuk integrálni egy teljes megoldássá, amely lefedi a teljes informatikai rendszer életciklust, a tervezéstől a bevezetésen át a működtetésig. A Mercury egy eredmény orientált, jó teljesítményű vállalat, kiváló szakemberekkel, akik tovább erősítik a HP-t.”

A Mercury felvásárlásával a HP Software éves bevétele várhatóan meghaladja majd a 2 milliárd dollárt. Közvetlenül az ügylet lezárulta után a Mercury a HP Software részévé válik, és a két vállalat eladásai erősíteni fogják egymás termékeinek az értékesítését.

A HP Software nem GAAP (Generally Accepted Accounting Principles – az Egyesült Államokban a tőzsdei cégekre kötelező számviteli szabályok) alapon számított bevételének a növekedése a cég előrejelzése szerint 10 és 15 százalék között alakul, a működési nyereség pedig hozzávetőlegesen 20 százalék lesz a 2008-as pénzügyi évben. Az előzetes számítások szerint a tranzakció várhatóan részvényegységenként hozzávetőleg 4 centtel csökkenti a nem GAAP alapon számított nyereséget a 2007-es pénzügyi évben, és hozzávetőleg 2 centtel növeli a részvényenkénti, nem GAAP alapon számított nyereséget a 2008-as pénzügyi évben. Ez tartalmazza a felvásárlás azon könyvelési korrekcióit, amelyek a késleltetett bevételhez és kártérítés költségéhez, valamint számviteli leíráshoz kapcsolódnak, és hozzávetőlegesen 141 millió dollárt, vagy 5 centet tesznek ki részvényegységenként a 2007-es, és hozzávetőleg 43 millió dollárt, részvényegységenként 1 centet tesznek ki a 2008-as pénzügyi évben, a várt együttműködésnek megfelelően.

A felvásárlás nyilvános vételi ajánlattétel formájában bonyolódik le, a Mercury valamennyi kifizetetlen részvényére, és ezt követi a Mercury és a HP részlegének az egyesülése. A vételi ajánlat számos feltételtől függ, beleértve a Mercury 2005. december 31.-én zárult pénzügy évének az éves jelentését és a Form 10-K jelentést. A HP várakozása szerint a vételi ajánlattétel haladéktalanul megkezdődik, és várhatóan 2006-os naptári év negyedik negyedévében lezárul.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Népszerű

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés
Hirdetés