Connect with us

technokrata

Megtörtétek a védelmet? Akkor nem néztek filmet!

Dotkom

Megtörtétek a védelmet? Akkor nem néztek filmet!

A Windows Media jogvédelmének nemrég bekövetkezett (újbóli) megtörése hátrányosan érinti a filmbarát internetezők egy részét.

A brit TV társaság, a BSkyB az elsők között indította be szélessávú filmletöltő szolgáltatását, mellyel a csatorna saját anyagait bocsátotta az internetezők rendelkezésére. Ezen tartalmak esetében természetesen másolásvédelmet alkalmazott, mégpedig a Microsoft Windows Media Digital Rights Management (DRM) megoldását. A védelmet azonban időről-időre megtörik; ahogy ez nemrég is történt – a legutóbbi incidens viszont arra késztette a csatorna üzemeltetőit, hogy ideiglenesen letiltsák az online videotartalmakhoz való hozzáférést.

Nemrég írtunk a FairUse4WM eszközről, melyet kifejezetten a Microsoft másolásvédelmi eljárása ellen fejlesztette ki. A jogosulatlan másolást, terjesztést meggátolni hivatott eljárást a program ki tudta iktatni – a redmondi szoftverfejlesztő tehát rekordgyorsasággal adott ki a DRM-hez egy patch-et, ami ellehetetlenítette a FairUse4WM működését. Néhány napig, ugyanis az utóbbi alkalmazás fejlesztője szintén frissítette eszközét, amellyel így ismét lehetőség nyílt a tartalomvédelem kiiktatására.

A Microsoft ennek ellenére folytatja erőfeszítéseit, hogy biztonságossá tegye technológiáját, és ebben a brit televízió-társaságnál is hisznek. A szigetországbeli vállalkozás egyik képviselője még a hét elején nyilatkozott, miszerint amint megbizonyosodnak arról, hogy a Windows Media DRM-je újból biztonságos, vissza fogják állítani online filmkatalógusuk elérhetőségét. Amíg azonban nem érkezik az új patch, addig továbbra is hozzáférhetetlenek maradnak a csatorna online filmes tartalmai.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Népszerű

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés
Hirdetés