Connect with us

technokrata

Új befektetési hullám a Szilícium-völgyben

Dotkom

Új befektetési hullám a Szilícium-völgyben

Az utóbbi három-négy hónapban a Szilícium-völgy gazdaságára olyan mértékű felélénkülés volt jellemző, mely példátlan a doktkom szektor 2001-ben kezdődött válsága óta.

A Szilícium-völgy hirtelen gazdasági felélénkülését többek közt az internetes kisvállalkozások egy újabb hullámának megjelenése jelzi. A USA Today szerint az ágazat visszaesését túlélő online nagyvállalatok, mint a Google, az eBay és a Yahoo szintén növekedésen estek keresztül, míg a a környék hagyományosabb csúcstechnológiai cégei (Hewlett-Packard, Oracle) is növekvő forgalomról és magasabb tőzsdei árfolyamokról adnak hírt.

A dotkom válság 2003-as mélypontja óta a Szilícium-völgy internetes vállalkozásaiba irányuló kockázati tőke közel 75 százalékos emelkedésen esett keresztül. A Kalifornia államban található technológiai övezetben a munkanélküliség 9,3 százalékról 5 százalékra csökkent. A helyi ingatlanárak folyamatosan emelkednek: egy családi ház átlagos értéke a környéken 700.000 dollár, míg az országos átlagérték 230.000.

Egyes szakértői jóslások szerint a Szilícium-völgyben a jelenlegi növekedési ciklus „valódi és hasznos termékeken” alapszik, és nem lesz rá jellemző a korábbi dotkom-láz túlkínálata. A USA Today úgy tudja, hogy ezzel számos helyi vállalkozó egyetért, míg egyes, Kalifornián kívüli szakértők kritikusabban értékelik a helyzetet. Közülük az egyik úgy véli: a technológiai szektor egyre lassuló ütemben növekszik, és a mostani kaliforniai fellendülés csak átmeneti jellegű.

A szektor visszaesését átvészelő cégek, köztük a Kalifornia állambeli, San José-i központú Cisco Sytems vezetői azonban abban reménykednek, hogy a válságból tanultak annyit, hogy ne kövessék el mégegyszer ugyanazokat a hibákat. Nagyfokú óvatosság jellemző a völgy befektetőire is. A videofájlok keresését, rendszerezését és elérési útvonalának megjegyzését kínáló Dabble webszájt 350.000 dollár értékű magvető tőkét vonzott és – a cégvezető bevallása szerint – a jövőre vonatkozó befektetési ajánlatok is szerények.

Nem csak a befektetők, hanem a Szilícium-völgy nagyvállalatai is elővigyázatosak. A világ legnagyobb chipgyártója, az Intel szeptember elején 10.500, a második legnagyobb PC-gyártó Hewlett Packard pedig 15.000 dolgozóját bocsátotta el. A lapnak nyilatkozó pénzügyi szakértők az óvatosságot indokoltnak látják. Szerintük ugyan egyes technológiák, mint a fejlett mobilhálózatok vagy számítógépes játékrendszerek, növekedésben fogják tartani a szektort, de ez a növekedés szerényebb lesz, mint korábban, és néhány területen kisebb válságok is kialakulhatnak.

Ennek ellenére az utóbbi időszakban született példa nagyobb kockázatú befektetésekre is a Szilícium-völgyben. A YouTube videoszájt 11,5 millió dollár kockázati befektetést kapott a közelmúltban, annak ellenére, hogy a weboldal rendezetlen problémákkal küzd a digitális jogkezelés terén. A Facebook főiskolai közösségi szájt, melyet egy 22 éves diák vezet, több mint 38 millió dollár kockázati befektetést vonzott. A Szilícium-völgy gazdasági fellendüléséről árulkodik az is, hogy a Google több mint 600 állást hirdetett meg Mountain Dew-i központjában, és olyan szolgáltatásokat – például egy mesterszakács által készített ingyenebédet – nyújt dolgozóinak, melyek a 2000 előtti dotkom-láz fényűzését idézik. A vállalat 116 milliárd dolláros piaci értéke nagyobb, mint a Pepsi-é, a Home Depot-é vagy a Genetech-é.

A befektetési hullám élénkülést indított el a helyi ingatlanpiacon is. Egy kaliforniai ingatlanközvetítő vállalat adatai szerint 2006 első negyedében 82 magánház kelt el 2,5 millió dolláros árfolyamon Santa Clara és San Mateo megyékben. A többnyire a technológiai cégek felsővezetőinek otthont adó Woodside településen egy ház nemrég 10,3 millió dollárért kelt el. Az irodapiacra is a fellendülés jellemző: a Brandenburg Properties ingatlanközvetítő cég korábban tulajdonrészért cserébe kínálta 5.000 négyzetméter területű Santa Clara-i irodaépületét start-up vállalatoknak, majd visszamondta kedvezményes ajánlatát, miután a Yahoo a környéken irodahelyiségeket vásárolt.

Az elemzők véleménye megoszlik arról, hogy a San Francisco környékén tapasztalható fejlemények átterjednek-e az ágazat egészére.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Népszerű

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés
Hirdetés