Connect with us

technokrata

Lehallgatott internetezők

Dotkom

Lehallgatott internetezők

Új módszerrel dolgozik az FBI.

Korábban Carnivore (DCS1000) néven futott az Amerikai Egyesült Államok Szövetségi Nyomozóirodájának online lehallgatórendszere, ami felett azonban eljárt az idő. Az FBI ezért két éve kénytelen volt új módszerhez nyúlni, mely az évtized elején alkalmazotthoz képest még inkább tolakodónak látszik a hétköznapi emberek számára. Tudni kell, hogy az FBI elsősorban az ország határain belül fejti ki tevékenységét, tehát leginkább maguk az amerikaiak szenvedhetnek az ügynökség újfajta hozzáállásától.

Ahelyett ugyanis, hogy egy kiemelt személy online tevékenységét figyelnének meg, az ügynökök olyan nyomozásokat végeznek, melyek internetezők ezreit érintik – adatbázisokban tömegesek kutakodnak információ után, állítják az FBI jelenlegi és már visszavonult alkalmazottai. Ezek az adatbázisok főként neveket, e-mailcímeket és/vagy kulcsszavakat tartalmaznak, minek révén olyanok is bekerülhetnek a „szórásba”, akiknek egyébként semmi közük a bűnözéshez. Ettől függetlenül az így begyűjtött adatokat a nyomozóiroda saját, kereshető adatbázisába is eltárolja.

Szakszóval porszívó megközelítésnek hívják a fenti technikát. Az ügynökök ugyanis minden kis adatot összeszipkáznak, ami csak felhasználható lehet később. Előszeretettel alkalmazzák akkor ezt az eljárást, amikor a rendőrség bírósági határozat formájában kap felhatalmazást, és az Internet-szolgáltató nem tudja leszűkíteni az érintett személy(ek)re vagy IP-címekre a hatósági adatkérés várható eredményét. Ilyenkor többnyire az ISP hálózatán belül zajlik az adatgyűjtés: központi routereknél vagy hálózati switch-eknél állnak készenlétben az FBI adatgyűjtői. Akár a teljes adatforgalmat is lementhetik, de természetesen szűrhetnek is, lecsökkentve csak a webböngészsére vagy az e-mailekre a kutakodás tárgyát.

Kevin Bankston – aki az Electronic Frontier Foundation (EFF) nevű polgárjogi szervezetnél dolgozik – szerint ez rosszabb, mint amit korábban a Carnivore révén végzett az FBI. „Mindenki adatforgalmát megszerzik, és aztán választják ki célpontjaikat.” – mondta Bankston, aki szerint ez az eljárás súlyosan megsérti az internetezők magánszféráját. Ez ellen ráadásul az Internet-szolgáltatók sem tehetnek semmit, hiszen a nyomozóiroda a Carnivore működésének felfüggesztése után törvényi felhatalmazást kapott az ISP-k aktív(abb) bevonására.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Népszerű

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés
Hirdetés