Connect with us

technokrata

A telefonpiac nem halott Magyarországon

Dotkom

A telefonpiac nem halott Magyarországon

Csak tudni kell alkalmazkodni az igényekhez.

A vezetékes hangszolgáltatás piaca évről évre 2-4 százalékkal csökken, a GTS-Datanet azonban a piaci trendek ellenében is képes volt növelni ügyfelei számát. 2006-ban az üzleti előfizetőknek ajánlott DataPhone ISDN30 szolgáltatásból származó árbevétel-növekedés elérte a 45 százalékot, a GTS-Datanethez hordozott vezetékes számok pedig megközelítették a 18 ezret. A kis-és középvállalkozások számára fejlesztett DataPhone Pulzus közvetítő szolgáltató választáson alapuló telefonszolgáltatás több ezres üzleti ügyfélszámmal rendelkezik. A felhasználói tábor folyamatos növekedése mellett a 2006-os évre a szolgáltatásból származó árbevétel-növekedés megközelítette a 150 százalékot.

Azt, hogy a kisebb szolgáltatóknak megfelelő stratégiával igenis van keresnivalójuk a piacon, Szathmári Géza, a cég ügyvezető igazgatója szerint saját példájuk bizonyítja. A cég ezirányú növekedése ugyanakkor többnyire nem a magenta színű konkurens rovására történt, hanem a többi alternatív szolgáltató vesztett ügyfelet.

DataHome szerverközpont
A DataHome Szerverközpont Magyarország egyik legnagyobb nemzetközi és belföldi sávszélességgel rendelkező IP hálózatával rendelkezik. 2006-ban a GTS-Datanet által hostolt szerverek száma az egy évvel korábbihoz képest megduplázódott, és elérte a 800-at. A cég az idén megkétszerezi a DataHome Szerverközpont kapacitását, és több mint 100 millió forintot fordít egy újabb, 1000 gép üzemeltetésére alkalmas szerverterem kialakítására. A vállalat ezen terveit a szerverpark egy részének Duna Plazába való költöztetésével kívánja elérni.

A GTS-Datanet értékesítésből származó árbevétele 2006-ban meghaladta a 13 milliárd forintot, ami 20 százalékkal magasabb az egy évvel korábbinál, és sokszorosan meghaladja a vezetékes távközlési piac évi 2-3 százalékos bővülését. A cég idei terveiben további 15 százalékos árbevétel-növekedéssel számol, melynek hajtóereje elsősorban a nemzetközi értékesítésből és a szélessávú bevételek bővüléséből származik.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Népszerű

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés
Hirdetés