Connect with us

technokrata

Kártékony szoftvert hirdetett a Microsoft

Dotkom

Kártékony szoftvert hirdetett a Microsoft

Digitális fenyegetés leselkedett a Windows-t használókra.

Kínos incidens történt a redmondi óriásvállalat ausztráliai részlegénél. A kontinensnyi sziget szemfüles internetezői fedezték fel nemrég, hogy a Windows Live Messenger reklámcsíkjaiban olyan alkalmazást hirdetnek, melyet a legtöbb, IT-biztonsággal foglalkozó cég malware-nek, azaz a számítógépen tárolt adatokra veszélyes szoftvernek minősít. A SystemDoctor2006 hirdetése néhány napig futhatott bannerként, mire a Microsoft eltávolította. További részletek a digitális kártevőről.

A hibát beismerte az ausztrál leányvállalat egyik szóvivője, aki megerősítette, hogy reklámozó rendszerükben sikeresen foglalt le felületet az ártalmas szoftver tulajdonosa – az ilyen esetek elkerülésére létrehozott szűrőrendszer figyelmét ugyanis elkerülte a SystemDoctor2006. A Microsoft egyben közölte azt is, hogy a fenti eset reklámpolitikájába ütközött, ezért került sor az eltávolítására; illetve lépéseket tettek annak érdekében, hogy a jövőben még kisebb legyen az esélye egy hasonló baki elkövetésének.

Arról nem érkezett jelentés, hogy a felhasználók közül hányan kattintottan a bannerre, és telepítették fel az ártalmas szoftvert.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Népszerű

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés
Hirdetés