Connect with us

technokrata

Márkahamisítás az Interneten

Dotkom

Márkahamisítás az Interneten

Közismert cégek neveivel élnek vissza.

Nemrég tette közzé a Markmonitor nevű, internetes-márkavédelmi szolgáltatást nyújtó vállalat Brandjacking Indexét, vagyis azt a felmérését, melyben a cybertérben is jelenlevő cégek neveivel való visszaéléseket vizsgálta meg. A kutatás elkészítését követően arra a megállapításra jutott a Markmonitor, hogy a márkalopás jelentős biztonsági kockázatot jelent ma a Világhálón.

Négy hétig tartott a kutatás, mely a múlt hónap elején ért véget. Ezalatt a szakemberek azt tapasztalták, hogy a jelszóhalász támadások, azaz a phishing, illetve a domain eregetés (vagyis új, ismert cégek neveire nagyon hasonlító domainnevek gyakori regisztrálása, majd eldobása) száma gyors ütemű emelkedést mutat (104 százalékkal több esetet regisztráltak, mint tavaly ugyanilyenkor). Ezt arra a naponta átvizsgált 134 milliónyi webes bejegyzésre alapozták, melyben 25, a világon legismertebbek közé tartozó – többek között autó-, élelmiszeripari és high tech cégekhez tartozó – márkát követtek nyomon.

A fő márkák a március-áprilisi időszak alatt körülbelül 286 ezer(!) esetben szenvedtek el visszaélést az Interneten. Ezek közül 50.743 esetet adott ki az úgynevezett kattintásos csalás, vagyis amikor a felhasználókat hamis pay-per-click alapú reklámok révén sikerült csapdába csalni. Elektronikus kereskedelemmel kapcsolatos visszaélési kísérleteket 20.093, domain eregetéseket (kiting) pedig 11.015 alkalommal tapasztaltak a kutatók.

Frederick Felman, a Markmonitor egyik vezető beosztású alkalmazottja egy interjúban rávilágított, hogy a cyberfenyegetések folyamatosan új trükkökkel próbálják meg becsapni a gyanútlan internetezőket. Például megjelent a keresőmarketinges fogások rosszindulatú felhasználásának módszere, mellyel egy ismert website-tól próbálják meg elszívni az ügyfeleket.

Mindez azt jelenti, hogy a márkatulajdonosokat kétszeresen is veszélyeztetik az online csalók: egyrészt jelentős tömeget szívnak el az eredeti márkáktól, másrészt nagyban rontják is a márka megítélését. A Markmonitor felmérése szerint a média és az internetes cégek vannak a legnagyobb veszélynek kitéve, az összes márkával való visszaélés mintegy 31 százaléka erre a két vállalattípusra jutott. Az is beszédes adat, hogy a 15 leginkább megkárosítani próbált márkanévből 10-et ezek a cégek birtokoltak.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Népszerű

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés
Hirdetés