Connect with us

technokrata

Sikerült megkapaszkodnia Dellnek

Dotkom

Sikerült megkapaszkodnia Dellnek

Alig változott ugyan a Dell Inc.

amerikai számítógépgyártó eredménye éves összehasonlításban üzleti évének május 4-én végződött első negyedévében, de mivel mind a profit, mind az árbevétel jóval meghaladja az elemzői várakozásokat, a cég részvényárfolyama 2,6 százalékot erősödött az adatok közzététele után. A nettó nyereség néhány tized százalékkal, 759 millió dollárra, részvényenként 33 centre csökkent, az árbevétel 2,8 százalékkal, 14,6 milliárd dollárra nőtt, noha a Reuters elemzői konszenzusa 26 centet, illetve 13,9 milliárd dollárt várt. Az adatok azért is meglepték a szakértőket, mert a Gartner Group piackutató nemrégiben azt prognosztizálta, hogy az amerikai cég pc-eladásai rosszabbak lesznek az előzetesen vártnál. (Ez egyébként igazolódott is: az asztali gépek eladása 6 százalékkal csökkent, ugyanakkor a szervereké 19, a tárolóeszközöké pedig 13 százalékkal nőtt.) A Dell vezetése azzal magyarázza a vártnál kedvezőbb eredményeket, hogy a fogyasztók a korábbinál többet vásároltak a drágább termékekből, emellett a negyedév folyamán csökkent a részegységek ára, ami javította a gépek összeszerelését végző Dell profitrátáját.

A Dell 2006 harmadik negyedévében szorult a második helyre a pc-piacon a Hewlett-Packard (HP) mögött. A cég árbevétele és nyeresége az elmúlt negyedévekben folyamatosan csökkent, mert az interneten kínált gépeinek működtetéséhez nem tudott olyan utólagos szolgáltatásokat, támogatást nyújtani, mint legnagyobb riválisa. A vállalat vezetését ezek után januárban ismét Michael Dell cégalapító vette át. A Dell a negyedéves adatok közzétételével egyidejűleg bejelentette, hogy a következő 12 hónapban elbocsátja főállású dolgozóinak 10 százalékát, 8800 embert, valamint 5300 határozott idejű szerződéssel foglalkoztatott munkavállalóját. Döntöttek arról is, hogy az online eladások rovására növelik a nagy áruházláncokban történő értékesítést.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Népszerű

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés
Hirdetés