Connect with us

technokrata

Szükség lenne még egy Greenpeace-re!

Dotkom

Szükség lenne még egy Greenpeace-re!

Miközben a világ energiafogyasztásának egyre nagyobb részét teszi ki a számítástechnikai eszközök áramfogyasztása, a nagy pénzügyi szervezetek inkább csak a szólamok szintjén foglalkoznak a problémával.

A Sun Microsystems Kft. a Környezetvédelem Világnapján tette közzé a “Zöldmérő: környezettudatos-e a hazai informatika” című hazai kutatássorozatának első eredményeit. A vizsgálatok során – a magát az informatikai környezetvédelem pionírjának nevező cég -, arra kereste a választ, hogy a legnagyobb vállalatok saját tevékenységük kapcsán miben látják a környezettudatosság lehetőségét és egyáltalán ide sorolják-e az informatikát. Az IDC 2006-os becslése szerint az 1996 és 2006 közötti 10 évben a használatban lévő szerverek száma 6 millióról 28 millióra emelkedett, fogyasztásuk pedig – egyenként – 150 Wattról 400 Wattra nőtt. Az IDC-hez hasonló megállapításra jutott a Lawrence Berkeley National Laboratory is. Becslésük szerint az adatközpontok áramfogyasztása 2000 és 2005 között a duplájára emelkedett és a teljes amerikai áramfogyasztás 1,2 százalékáért felelős. Az adatközpontok áramfogyasztása két fő komponensből állt. Az egyik a szerverek, eszközök üzemeltetéséhez, a másik az üzemeltetés során keletkezett hő elvezetéséhez használt energia. Az amerikai adatközpontok fogyasztása mára öt erőmű kapacitását köti le és a számítások szerint az adatközpontok által kibocsátott hő mennyisége kisebb városok hőkibocsátásával vetekszik. Az IDC becslése szerint 2005-ben az amerikai vállalatok 5,8 milliárd dollárt költöttek a szerverek üzemeltetésére és 3,5 milliárd dollárt a hűtésükre. A kutatócég becslése alapján 2010-re az energiaköltségek meg fognak egyezni a a hardverek költségeivel. A Gartner kutatóintézet felmérése szerint a vállalatok IT költségvetésének mintegy 10 százalékát teszi ki az energiára fordított összeg, az IDC pedig az 5 legfontosabb kérdés közé sorolja az energia kérdését. Hazai tapasztalatokMagyarországon a pénzügyi közvetítők működésében a környezettudatosság stratégiai szinten nem jelenik meg. A környezettudatos magatartás leginkább a leselejtezett eszközök megfelelő kezelésében és a legújabb eszközök beszerzésében nyilvánul meg. Általános az a nézet, miszerint a legmodernebb technológiák környezetvédelmi szempontból is megfelelnek az elvárásoknak. Sokszor a biztonsági előírások kényszerítik olyan lépésekre az intézményeket, amelyek a környezettudatosság irányába hatnak. Az IT infrastruktúra energiafelhasználását a vizsgált cégek mintegy 30 százaléka méri. Az intézmények többségében nem képesek az IT eszközök energiafogyasztását elkülönítetten nyomon követni, valamint azok a vállalatok sem fordítanak nagy figyelmet az energiaszámlára, amelyek rendszere alkalmas az energiafogyasztás mérésére. Érdekes eredménye a kutatásnak, hogy a válaszadók véleménye szerint az üzemeltetési költségen belül az energiakiadás nem jelentős tétel, többek között ez az egyik oka annak, hogy nem helyeznek nagy hangsúlyt arra, hogy az energiafelhasználást mérjék, folyamatosan nyomon kövessék és aktívan keressék az energiaköltség csökkentésének a lehetőségeit. A környezettudatosság egyértelműen értelmezhető fogalomnak bizonyult a válaszadók körében. A vizsgált szervezetek több mint fele hajtott végre olyan konszolidációt, amely során a szervereiket energiatakarékos kiszolgálón konszolidálták. A szerverek adatközpontban való elhelyezése majdnem 70 százalékukra jellemző. A biztosítók harmada, a bankok 80 százaléka energiatakarékos kiszolgálón konszolidálta szervereit. A kutatás során kiderült, hogy az informatikai vezetők teljesítményének értékelésében a környezettudatosság egyáltalán nem jelenik meg (az Egyesült Államokban az informatikai vezetők teljesítményét sok vállalatnál már a környezettudatosság vonatkozásában is mérik). A számítógépek kikapcsolását és a képernyővédők használatát működtető automatikus rendszert minden szervezetnél alkalmaznak, de elsősorban nem energiatakarékossági, hanem biztonsági megfontolásból.

Az kutatás hangsúlyosan foglalkozott azon kérdéskör elemzésével, amely szerint az informatikai környezettudatosság mára már messze túlmutat az elektronikus hulladékok, illetve a környezetbarát IT eszközök gyártásán és tervezésén, a kihívást mindinkább az informatikai rendszerek által használt energia mennyiségének az előteremtése, valamint az általuk termelt hőmennyiség elvezetése, a rendszerek hűtése, ily módon a légkondicionáló berendezések által kibocsátott légszennyező anyagok mennyiségének csökkentése jelenti.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Népszerű

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés
Hirdetés