Connect with us

technokrata

Zöldmezős beruházás zöldfülűekkel

Dotkom

Zöldmezős beruházás zöldfülűekkel

Több hónapos informatikai képzés lebonyolításával bízta meg a Microsoft Magyarország a NetAcademia Oktatóközpontot ahhoz a nemrégiben bejelentett programhoz, amelynek keretében a jövő informatikusait képzik.

A hónap elején indult el a Microsoft új programja a friss diplomások elhelyezkedésének megkönnyítésére. A Start@Microsoft keretében a vállalat mintegy 70 millió forinttal, s a munkába álláshoz szükséges informatikai és projekt-menedzsment ismeretek átadásával támogat tizennégy fiatal szakembert. A legjobb eredményeket elért hallgatóknak arra is esélye van, hogy a program végén a cégnél, vagy annak egy partnerénél helyezkedjenek el. A Microsoft Magyarországi Nagyvállalati Szolgáltatások Üzletágának szakemberei 118 informatikus, programozó matematikus és villamosmérnöki diplomával rendelkező frissdiplomás közül választották ki a programban résztvevő 14 fiatalt, akiknek az informatikai szakoktatására külső partnert keresett a Microsoft. A bőséges választékból – a sajtóközlemény szerint két “nagy múlttal” rendelkező oktatóközpont részvételével zajlott a pályázat – végül a NetAcademiának nyerte el az ifjú titánok képzésének lehetőségét.

A tréning részeként a NetAcademia a Microsoft hivatalos tananyagára építette fel a kurzust, amely megadja azt az erős rendszergazdai és fejlesztői alapot, ami szükséges a Microsoft technológiák megismeréséhez és elsajátításhoz. Az elméleti oktatás mellett pedig egy gyakorlati projekt megtervezésében, valamint megvalósításának támogatásában vállalt szerepet. A programba bekerült 14 zöldfülű szakember feladata, hogy egy elképzelt zöldmezős beruházás keretében megtervezze és kivitelezze egy bank számára a magyar piacra történő belépéséhez szükséges alap- és fejlesztési infrastruktúrát. Nagy szerencse a 14 fiatal számára, hogy a program során a legkülönfélébb Microsoft mérnöki, illetve fejlesztői minősítéseket is szerezhetnek.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Népszerű

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés
Hirdetés