Az NRC Piackutató felmérése az első, amely a magyar gyerekek internetezési és fogyasztási szokásait, valamint az on-line reklámokhoz való hozzáállását vizsgálja. A kutatás adatai részben nyilvánosak lesznek – mondta el sajtótájékoztatóján Kurucz Imre, az NRC kutatási igazgatója.
A mai gyerekek jelentős része számára a világháló használata mindennapos dolog, ráadásul az internetezők között meglehetősen nagy arányt képviselnek a fiatalkorúak. Bár a 14 év alatti internetezők számáról még nem állnak rendelkezésre adatok, az ismert, hogy a 14-17 évesek közel 80 százaléka internetezik, és a 14 évesnél idősebb internetezők közel egyötöde ebből a középiskolás korú csoportból kerül ki. „A most induló on-line felmérést az NRC kísérletnek is tekinti, mivel jelenleg nem csak a célcsoport internetezési szokásairól nincsenek információink, hanem arról sem, hogy a gyerekek elérhetőek-e egy on-line kutatással, és hajlandóak-e válaszolni a kérdésekre” – emelte ki Kurucz Imre. A szakember hangsúlyozta, a gyerekek a vonatkozó jogszabályoknak megfelelően kizárólag szülői felügyelet mellett vehetnek részt a felmérésben. A kitöltést segíti, hogy a 14 év felettiek internetezési és fogyasztási szokásait évek óta elemző Visitor Media Research felmérés során az NRC közel 5000 olyan szülő email-címét gyűjtötte össze, aki vállalata, hogy internetező gyermekével közösen kitölti majd a VMR Kids kérdőívet.