Connect with us

technokrata

Erősítik egymást az Apple termékei

Dotkom

Erősítik egymást az Apple termékei

Nem kevesebb mint 73 százalékkal nőtt az amerikai Apple Inc.

számítástechnikai vállalat nettó nyeresége üzleti évének június 30-án zárult harmadik negyedévében. Az árbevétel 24 százalékkal emelkedett. A bejelentés nyomán közel 10 százalékot erősödtek a cég részvényei, ledolgozva azt a hatszázalékos esést, amelyet az iPhone mobilmindenes értékesítése körüli aggodalmak miatt az elmúlt napokban elszenvedett. Az év eleje óta a cég papírjainak értéke összesen 62 százakkal nőtt. Az iPhone értékesítésének június végi megkezdésekor hosszú sorok alakultak ki a szakboltok előtt, ezért a befektetőket meglepte, amikor az AT&T – amelynek hálózatán jelenleg egyedül használható a készülék – a hét elején közölte, hogy csak 146 ezer iPhone aktiválását érzékelte a rendszere. Az Apple negyedéves beszámolójában azt közölte, hogy 270 ezer iPhone-t adott el június végéig, azaz két nap alatt. Ez ugyan az elemzői előrejelzések alsó határán van, ám a cégvezetés tartja azt a tervét, hogy a folyó negyedév végéig egymillió darabot értékesítenek és 2008-ban összesen 10 milliót adnak el e termékből. Az Apple vezetői emellett arra is emlékeztetnek, hogy az iPod zenelejátszó esetében közel két év alatt érték el az egymilliós darabszámot. Elemzők a társaság óvatos július–szeptemberi forgalom- és profit-előrejelzéseiből arra következtetnek, hogy a cégvezetés hagy magának mozgásteret az iPhone értékesítésének támogatására, ha erre lenne szükség. Az elmúlt negyedév jó eredményei ugyanakkor nem az utolsó pillanatban piacra került iPhone-nak, hanem a Macintosh asztali és hordozható számítógépek 33 százalékkal, illetve a különböző iPod-változatok 21 százalékkal növekvő értékesítésének köszönhetők. Szakértők szerint az Apple termékei immáron erősítik egymást: akik az iPodon keresztül megismerik a céget, azok nyitottá válnak a Macintoshok megvásárlására is. Ebbe sorba fog beállni az iPhone is.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Népszerű

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés
Hirdetés