Connect with us

technokrata

Rádióállomást vett az econet

Dotkom

Rádióállomást vett az econet

Tovább vásárol az econet, az internetes és a nyomtatott sajtó, valamint az indoor média után egy rádióállomással bővült a cégcsoport portfóliója. A bevásárlást ezúttal is zártkörű tőkeemelésből finanszírozta a társaság.

Új vizekre evez az econet, a gazdasági információk értékesítésétől kezdve azt internetes fejlesztéseken át a nyomtatott médiáig eddig számtalan területen szerencsét próbáló cég ezúttal egy rádióállomással és wellness/fitnessz témára szakosodott kiadványokkal bővítette portfólióját.

A cég igazgatósága tegnapi ülésén három akvizícióra is áldását adta: egyrészt az econet valamivel több mint egymilliárd forint értékű részvényért megvásárolhatja a már 70 százalékos tulajdonában lévő – a többek között az Est-lapokat is kiadó – EMG Kft. maradék 30 százaléknyi üzletrészét. (Erre az eredeti tervek szerint csak jövő tavasszal került volna sor, ám az eladó és a vevő közös megegyezéssel előrébb hozta az időpontot.) Másrészt az econet – 1,2 millió saját részvényért cserébe – megvásárolja a Budapesten és környékén a 15–39 éves hallgatók körében piacvezető rádióadót, a radiocafé 98.6-ot üzemeltető radiocafé Kft-t. Harmadrészt a tőzsdei cég 720 ezer részvényért cserébe hozzájut a Sanorg Kft. százszázalékos üzletrészéhez. A kiadott közlemény szerint a Sanorg tevékenysége a gyógyszertárakban, fitnessztermekben és az aktív életvitelhez kapcsolódó rendezvényeken terjesztett ingyenes időszaki kiadványok kiadására, az évente megrendezett Fitt.

Info Fesztivál szervezésére és a több mint 200 fitnessz/wellness és szépségápolással kapcsolatos helyszínen jelen lévő beltéri reklámtábla-hálózat üzemeltetésére terjed ki.

Az üzletrészek kivétel nélkül zártkörű tőkeemelés keretében kerülnek az econethez, az apportokért cserébe kibocsátott új részvények ára egységesen 209 forint. Ennek következtében tehát az econet jegyzett tőkéje a jelenlegi 3,6 milliárd forintról 4,27 milliárd forintra emelkedik, miközben a cég az apport során 1,4 milliárdra értékelt vagyonnal lesz gazdagabb.

A tervek szerint az új portfólióelemek az árbevételt mintegy 400 millió forinttal, az EBITDA-t 40 millió forinttal, az adózott eredményt pedig 30 millió forinttal növelik.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Népszerű

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés
Hirdetés