Connect with us

technokrata

Megtizedeli szervereit az IBM

Dotkom

Megtizedeli szervereit az IBM

Az IBM májusban indította el Nagy zöld elnevezésű programját, amellyel ügyfelei felmérhetik számítógépes központjaik energiafogyasztását, s megoldási javaslatokat kaphatnak a takarékosabb működésre.

Maga az IBM a legelsők között él ezzel a lehetőséggel, és adatközpontjai történetének egyik legjelentősebb átalakítására készül. A társaság tervei szerint 80 százalékkal kisebb lesz adatközpontjainak villanyszámlája.

A cég jelenleg összesen 740 ezer négyzetméternyi (139 futballpálya méretű) területen 3900 szervert üzemeltet világszerte, amelyek kiszolgálják a vállalat több mint 355 ezer felhasználóját. A konszolidációt követően 30 darab, Linux operációs rendszert futtató IBM System z nagyszámítógép látja majd el ugyanezt a feladatot, radikálisan alacsonyabb energia-, szoftver- és rendszertámogatási költségekkel, egyúttal rugalmasabb infrastruktúrával.

A konszolidációs projektet az teszi lehetővé, hogy egyetlen nagygépes rendszer képes egyedi szerverek százait vagy ezreit modellezni, és ezek mindegyikét valódi, különálló gépként működtetni. Ez a technológia – amelynek az IBM volt az előfutára több mint negyven évvel ezelőtt – a virtualizáció. Az IBM várhatóan egy kisebb város energiaellátásához elegendő áramot fog megtakarítani a gépek fogyasztásán és a helyiségek légkondicionálásán, de ezen túl csökkenti licencelt szoftvereinek díjait is, mert kevesebb processzoron futtatja majd őket, továbbá kedvezőbb rendszeradminisztrációs és ingatlanbérleti költségekkel számolhat.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Népszerű

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés
Hirdetés