Connect with us

technokrata

Megállíthatatlan a Nokia

Dotkom

Megállíthatatlan a Nokia

A Nokia Oyj, a világ legnagyobb mobiltelefon-gyártója 44 százalékkal, 1,84 milliárd euróra növelte nettó nyereségét a negyedik negyedévben az egy évvel korábbihoz képest.

Az árbevétel 34 százalékkal, 15,7 milliárd euróra emelkedett. A társaság piaci részesedést tudott szerezni a súlyos gondokkal küszködő amerikai Motorolától, amely egy év alatt 7 százalékot veszített piaci súlyából, és az ágazati ranglistán kénytelen volt átadni a második helyet a dél-koreai Samsungnak. A Gartner Group informatikai piackutató szerint a tavalyi harmadik negyedévben a Nokia piaci részesedése nagyobb volt, mint a Samsungé, Motoroláé és Sony Ericssoné együtt. A társaság a piac minden szegmensében erős, ráadásul – Rick Simonson pénzügyi igazgató elmondása szerint – 30 eurós olcsó telefonjaikon majdnem olyan profitrátát érnek el, amilyet a Sony Ericsson csak high-end készülékein szerez. Az Apple Inc. iPhone-ja nem csupán versenytársa a Nokia legjobb telefonjainak, hanem segíti is azok értékesítését, mivel felkeltette a fogyasztók érdeklődését az okos készülékek iránt. A finn nagyvállalat az idén érintőképernyős telefonokkal készül piacra lépni és navigációs képességekkel felruházott készülékeket fog kínálni. Emellett tovább erősíti internetes szolgáltatásait is.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Népszerű

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés
Hirdetés