Connect with us

technokrata

Megint aggódhatunk a Telekom-osztalékért

Dotkom

Megint aggódhatunk a Telekom-osztalékért

A Magyar Telekom változatlanul érdeklődik a Telekom Slovenije megvásárlása iránt – mondta Christopher Mattheisen vezérigazgató tegnap a Reutersnak nyilatkozva.

A társaság egyszer már indult az akkor sikertelen szlovén privatizációs pályázaton, akkor a piaci szereplők egy része azért tartott a tendernyeréstől, mert az kedvezőtlenül befolyásolhatta volna a Magyar Telekom osztalékfizetési képességét. A Telekom menedzsmentjének nem kis erőfeszítésébe került meggyőznie a befektetőket arról, hogy a tendernyeréssel értékteremtő akvizíciót hajtana végre a cég, s ez ellensúlyozhatná az ezzel járó esetleges osztalékcsökkenést. A tender újbóli kiírásával és az azon való részvétellel ismét előtérbe kerülhetnek a befektetői félelmek.

Mattheisen emellett az interjúban jelezte, hogy a társaság az első negyedév vártnál jobb adatai ellenére fenntartja egész éves eredményvárakozását. A vezérigazgató szavai tovább hűthetik a nagyobb osztalék kifizetésére vonatkozó várakozásokat.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Népszerű

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés
Hirdetés