Connect with us

technokrata

Tovább fogynak az elektronikai boltok?

Dotkom

Tovább fogynak az elektronikai boltok?

Az ElektroPont kidőlésével nem biztos, hogy véget ért a magyar háztartási elektronikai piac átalakulása, piaci pletykák szerint újabb szereplővel rövidülhet az áruházláncok sora.

Szakmai berkekből származó információink szerint az öt év alatt felhalmozott veszteségek miatt az Electro World tulajdonosa a piacról való kivonulást fontolgatja, ami magában foglalja azt a lehetőséget is, hogy a kilenc áruházat értékesítik. A társaság elzárkózott a nyilatkozattól az ügyben.Úgy tudjuk, a kilenc, nagy alapterületű elektronikai áruházat működtető cég nagyjából 1,5 milliárd forint adósságállományt görget maga előtt, ami a cégbírósági adatok szerint 2007-ben még 1,2 milliárd forint volt. (A társaság 2008 áprilisában zárult pénzügyi évének eredménykimutatása még nem érhető el a céginformációs adatbázisban.) Információink szerint a cég nem a beszállítóinak tartozik. A probléma gyökere az lehet, hogy nem sikerült elérnie a piacon a méretgazdaságos működést: évek óta nagyobb működési ráfordítással dolgozik, mint amennyi bevételt termel.

A cégbírósági adatok szerint az Electro World láncot a 2005-2006-os pénzügyi év viselte meg leginkább. A forgalma 18,6 milliárd forintról 16,6 milliárd forintra csökkent. Bár az anyag jellegű ráfordításai ezzel arányosan, 19,2 milliárdról 17,3 milliárdra mérséklődtek, az áruszállítás és szolgáltatás soron kimutatott kötelezettségei 295 millióról 1,12 milliárd forintra ugrottak 12 hónap alatt.

A cég 2006-2007-ben némileg összekapta magát, s forgalmi adatait a 2005-ös szintre tornászta vissza, de az áruszállításból és szolgáltatásból eredő kötelezettségeit nem tudta csökkenteni. Ráadásul 2007-ben is több volt az anyag jellegű ráfordítás, mint az értékesítés nettó árbevétele.

Információink szerint az Electro Worldöt nem a gazdasági válság, de még csak nem is a magyar fogyasztás 19 hónapja tartó gyengélkedése hozta nehéz helyzetbe, sokkal inkább a konkurensek, a Media Markt és a Saturn Holding által diktált terjeszkedési verseny – ebbe bukott bele például az ElektroPont is (Napi, 2008. május 13.). A 2002-ben hatalmas csinnadrattával indított Electro World később nem tudta felvenni sem a kommunikációs, sem az agresszív expanziós versenyt. Ráadásul a recessziós időszak miatt a lánc újbóli felfuttatása nem feltétlenül lenne gazdaságos a tulajdonosnak – vélik piaci elemzők.

Tovább

Kapcsolódó cikkek


Szólj hozzá!

További Dotkom

Népszerű

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés
Hirdetés