Connect with us

technokrata

Tömeges leépítés a Sonynál

Dotkom

Tömeges leépítés a Sonynál

A japán elektronikai cég 8000 dolgozójától válik meg.

A világ második legnagyobb háztartási- és szórakoztatóelektronikai cége, a Sony bejelentette, hogy nyolcezer, nagyrészt betanított munkásától válik meg a közeljövőben. A pénzügyi válság kirobbanása japán vállalatnál ez a legnagyobb bejelentett létszámleépítés. A cég emellett beruházások elhalasztásával, a termelés bizonyos szegmenseinek kiszervezésével, illetve a veszteséges üzletágak bezárásával 2010 márciusáig 100 milliárd jent szeretne megspórolni. Normális esetben a karácsonyi időszak a műszaki cikkek iránti fogyasztói kereslet megugrását jelenti, ugyanakkor erre az idén nem lehet számítani. A versenytárs Panasonic mellett a közelmúltban a Sony is kénytelen volt lefelé módosítani éves profit-előrejelzését. Hirosi Szato, a GSCAM Co. befektetési tanácsadója a Bloombergnek nyilatkozva elmondta, hogy egyelőre nagyon kevés az esély a fogyasztói hangulat javulásra, így a második félévben is komoly bevételkiesésre kell számítani. A leépítések pozitív hatása viszont valószínűleg majd csak jövő februártól válik érezhetővé. A Sony az éves nettó bevétel 59 százalékos visszaesésével számol, ami az eredetileg tervezettnél 38 százalékkal több. A rivális Panasonic 90 százalékkal volt kénytelen lefelé módosítani bevételi várakozásait. Az exportorientált japán elektronikai cégek helyzetét tovább súlyosbítja a túlértékelt jen. A japán valuta az idén az euróval szemben 39, az amerikai dollárral szemben 21 százalékkal erősödött.

A Sony az elektronikai üzletág fejlesztésére a középtávú stratégiához képest 30 százalékkal kevesebbet fog költeni. Emellett olyan stratégiai beruházások elhalasztásáról is döntés született, mint a szlovákiai Nyitrában található LCD-televízió gyár bővítése. A Sony-részvények árfolyama 5,5 százalékkal emelkedett a tokiói tőzsdénkedden, a bejelentés zárás után érkezett.

Tovább

Kapcsolódó cikkek


Szólj hozzá!

További Dotkom

Népszerű

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés
Hirdetés