Connect with us

technokrata

Semmi jóra nem számít a Panasonic

Dotkom

Semmi jóra nem számít a Panasonic

Az oszakai központú Panasonic Corp.

, a világ legnagyobb szórakoztatóelektronikai gyártója közölte, hogy várhatóan nem éri el a korábban erre az évre tervezett forgalmat, és a válság okozta leszűkült kereslet miatt visszafogja fejlesztéseit. Mint Ocubo Fumio elnök sajtóértekezletén elmondta, gondokkal teli évre számítanak, nagyon nehéz lenne teljesíteni a kitűzött, 10 ezer milliárd jenes (110 milliárd dollár) árbevételt, és a forgalom felét adó külföldi piacokon sem tudnak majd elérni 10 százalékosnál nagyobb növekedést. Ezért 23 százalékkal csökkentik a vállalataiknál tervezett beruházásokat: 2012-ig két új, Japánban épülő laposképernyő-gyárukra 580 milliárd jen helyett csak 445 milliárdot költenek, ami mintegy 1,5 milliárd dolláros megtakarítást jelent. A plazmaképernyő-üzem emiatt az induláskor a korábban várt mennyiségnél kétharmaddal kevesebbet fog előállítani, a folyadékkristályos képernyőket gyártó üzem pedig a tervezettnek a felét.

Ennél pozitívabb eszközökkel is igyekeznek felvenni a harcot a válsággal: fontolóra veszik – mondta el Ocubo -, hogy kivonulnak 20, a folyó üzleti évben veszteségesnek bizonyult külföldi vállalkozásból, viszont márciusban megkezdik fehéráruik bevezetését az európai piacokon, így a 2010 márciusával végződő üzleti évben már a kontinens 17 országában lehet majd hozzájutni a Panasonic mosógépeihez és hűtőszekrényeihez. Ugyancsak optimizmusra ad okot, hogy az április 1-jével kezdődő pénzügyi évben a cég várakozása szerint az ideinél 50 százalékkal több, összesen 15,5 millió laposképernyős tévét fognak eladni feltörekvő országokban: Brazíliában, Oroszországban, Indiában, Kínában és Vietnamban.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Népszerű

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés
Hirdetés