Connect with us

technokrata

Próbáljuk ki az új technológiákat

Dotkom

Próbáljuk ki az új technológiákat

A romló gazdasági körülmények erőteljes költségcsökkentésre kényszerítik a vállalatokat és intézményeket. Szittya Tamást, a Novell Magyarország ügyvezető igazgatóját arról kérdeztük, milyen lehetőségeik vannak a hazai vállalatok és intézmények vezetőinek it-kiadásaik csökkentésére versenyképességük sérülése nélkül.

– Kezdjük a kényes területekkel: hol nem érdemes spórolni?- A vállalatvezetők elvárása, hogy a meglévő informatikai rendszereket továbbra is folyamatosan és magas színvonalon üzemeltessék, még ha kevesebb költség és létszám is áll rendelkezésre, hiszen ma már a vállalatok működése, alapszintű kommunikációja elképzelhetetlen számítástechnikai megoldások nélkül. A rendszer optimalizálásával ez elérhető. A biztonság a másik olyan terület, amelyet prioritásként kell kezelni, hiszen a vállalat bizalmas adatai nagy értéket képviselnek.- Van esélyük csökkenő it-költségvetés mellett is fejlesztésekre és versenyképességük megőrzésére a vállalatoknak?- Igen, például új technológiák kipróbálásával. A Gartner elemzőcég véleménye szerint éppen a költségcsökkentési kényszer lesz az a mozgatórugó, amely új technológiák kipróbálására sarkallja a vállalatokat. A hagyományos zárt forráskódú szoftverek alternatívájaként itt vannak például a nyílt forráskódú, linuxos megoldások, amelyek a legújabb technológiákat támogatják és esetenként gazdagabb funkcionalitással rendelkeznek. Széles körű vállalati támogatás is elérhető hozzájuk, hiszen a Novell mellett az iparág számos vezető cége is elkötelezte magát a nyílt forráskódú megoldások támogatása mellett: például az IBM, a HP, az Oracle, az SAP, de több éve technológiai partnerkapcsolati együttműködésünk van a Microsofttal is.- Mégis, hogyan lehet a vállalaton belül többletforrásokhoz jutni?- A vállalatok a kisebb informatikai költségvetés mellett az üzemeltetési költségek csökkentésével tudnak legkönnyebben pluszforrásokhoz jutni. A már említett nyílt forráskódú alkalmazások mellett a szervezetek például egy it-vagyongazdálkodási megoldás bevezetésével racionalizálhatják szoftverbeszerzéseiket és más informatikai kiadásaikat. Az így felszabaduló források átcsoportosításával pedig képesek lesznek a szükséges további fejlesztéseket elvégezni.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Népszerű

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés
Hirdetés