Connect with us

technokrata

Nagyot zuhant a Nokia profitja

Dotkom

Nagyot zuhant a Nokia profitja

Szomorkás csengőhangokat építhet be idén mobiltelefonjaiba a finn Nokia, ha a tegnap közzétett jelentésére akar utalni: a világ legnagyobb maroktelefon-gyártójának profitja az év első három hónapjában 90 százalékkal, 1996 óta nem látott mélységbe zuhant.

A nettó nyereség a 2008-as 1,22 milliárd euróról 122 millió euróra apadt – a Bloomberg elemzői konszenzusa 232 millió euró volt -, a bevétel 27 százalékkal, 9,28 milliárd euróra csökkent. A Nokia profitja már az előző negyedévben is – 20 százalékos árbevétel-csökkenés mellett – 69 százalékkal visszaesett, ám az elemzések az első félévre már enyhe korrekciót valószínűsítettek. A cég vezetése az eredmények fő okai közt a világgazdasági válságban zsugorodó keresletet és az okos telefonok piacán nyomuló riválisok erősödését említi meg. (A Nokia 5800-as mellett az Apple iPhone-ja és a Research in Motion BlackBerryje is igen népszerű, s a két vállalat e készülékekkel komoly részesedést szerzett magának.) A Nokia tartja magát korábbi előrejelzéséhez, miszerint a globális mobilpiac idén 10 százalékkal, 1,12 milliárd készülékre zsugorodik: a finn gyártó piaci részesedése az első negyedévben 37 százalék volt, ez ugyanannyi, mint 2008 negyedik negyedévében, de elmarad az egy évvel korábbi 39 százaléktól.

A Nokia mindennek ellenére úgy nyilatkozott, hogy nem változtat első félévi nyereségességi prognózisán és javítani akarja piaci részesedését, a piac pedig láthatóan úgy vélte, lehetett volna még rosszabb is az első negyedév, mert a helsinki tőzsdén 10 százalékkal emelkedett a mobilgyártó árfolyama.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Népszerű

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés
Hirdetés