Connect with us

technokrata

Még kevesebb számítógép fogyhat az idén

Dotkom

Még kevesebb számítógép fogyhat az idén

A Hewlett Packard módosította az év egészére vonatkozó várakozásait, miután 17 százalékkal esett profitja.

A világ legnagyobb számítógép gyártója, a Hewlett Packard, az év egészére vonatkozóan az eladások csökkenésre adott előrejelzési intervallum kedvezőtlenebb végét tartja jelenleg reálisnak – írja a Bloomberg. Februárban 2-5 százalékos visszaesést prognosztizáltak az október végéig tartó üzleti évre, ezt most 4-5 százalékra módosították. A vállalat februárral kezdődött második negyedéves profitja 17 százalékkal esett vissza az előző év azonos időszakához képest, az részvényre jutó nyereség 87 centről 86 centre esett, az eladások volumene 3,2 százalékkal csökkent. Az eddigi árcsökkentések és elbocsátások nem bizonyultak elegendőnek, így a vállalat a következő 12 hónap során 6400 munkavállalójának fog búcsút inteni. Erre a negyedévre 0-2 százalékos árbevétel csökkenést prognosztizálnak az előző három hónaphoz képest – az eladásokra vonatkozóan 26,8 milliárd dollárral számolnak, a Bloomberg által megkérdezett elemzők 27,5 milliárd dolláros volument várnak. Az egy részvényre jutó profit várhatóan 88-90 cent közé fog esni.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Népszerű

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés
Hirdetés