“Az Informatikai Vállalkozások Szövetsége (IVSZ) messzemenőkig egyetért azzal, hogy az esélyegyenlőség jegyében a szélessávú internet minden magyar állampolgárhoz eljusson. Fontosnak tartjuk azonban a Nemzeti Digitális Közmű program keretében létrejövő infrastruktúra végpontjain a piaci szabályok és az esélyegyenlőség érvényesülését” – mondta Keresztesi János, az IVSZ elnöke. “Álláspontunk szerint a digitális közműhöz kapcsolódó szolgáltatók számára biztosítani kell a különböző vezetékes és vezeték nélküli technológiák közötti technológiasemlegességet” – tette hozzá.
A meglévő beruházások védelme érdekében el kell kerülni, hogy a program keretein belül a már létező gerinchálózattal párhuzamos fejlesztések induljanak el. Az IVSZ azt is fontosnak tartja kiemelni, hogy az infrastruktúra rendelkezésre állása önmagában nem hozza meg a kívánt eredményeket. A szélessávú internet felhasználása akkor fog növekedni, ha az állampolgárok, a vállalkozások, az oktatás és az egészségügy számára hasznos és időszerű tartalmak jelennek meg a szélessávú hálózaton, és a hardver- és szoftvereszközökhöz való hozzáférés biztosításához is rendelkezésre áll célzott támogatási program. Az IVSZ a tartalomszolgáltatás területén elsősorban a távoktatás, a távmunka elterjedését elősegítő tartalmak létrehozását, valamint az e-közszolgáltatások széles körének bevezetését szorgalmazza. A közigazgatási szolgáltatások hatékonyságának javulásához olyan alkalmazások elterjesztését tartja szükségesnek, amelyek növelik az állampolgárok elégedettségét az ügyintézés során, egyúttal csökkentik annak költségeit. “Elodázhatatlan, hogy behozzuk lemaradásunkat a digitális tananyagokon alapuló, kompetenciaalapú oktatás területén is. Az IVSZ véleménye szerint az ilyen oktatási módszerekhez szükséges sávszélességigény kielégítése azonnali értelmet adna a Nemzeti Digitális Közmű számára. A jelenlegi gazdasági körülmények között különös jelentősége van annak, hogy az informatikai szektor cégeit jelentősen érintő állami beruházás – a kommunikációs infrastruktúra, a felhasználási eszközök és a tartalom egyensúlyát figyelembe véve – minél előbb megvalósuljon, és közvetlen üzleti lehetőségeket teremtsen az egyes területeken működő kis- és középvállalkozások részére is” – ismertette az IVSZ álláspontját Keresztesi János elnök.