Connect with us

technokrata

A Sony skalpjára hajt az LG

Dotkom

A Sony skalpjára hajt az LG

Kiugróan jó számok tömegével öntötte nyakon a piacot tegnap a dél-koreai LG Electronics Inc.

, a világ harmadik legnagyobb lcd-tévé-, illetve mobiltelefon-gyártója. A társaság nettó nyeresége 62 százalékkal, 1,15 ezer milliárd vonra (917 millió dollár) nőtt a második negyedévben az egy évvel korábbihoz képest. Ez majdnem kétszer több az elemzők várakozásánál. A szórakoztatóelektronikai divízió nyolcszorosára, 223,6 milliárd vonra növelte profitját. A mobiltelefon-eladások 8 százalékkal, 29,8 millió készülékre nőttek, ami rekord a vállalat történetében. Ebből 537,5 milliárd von nyeresége származott az LG-nek, ami nagyjából megegyezik az egy évvel korábbival. A háztartási gépeket gyártó részleg 76 százalékkal, 180,7 milliárd vonra növelte profitját.

Szakértők azt tartják a legbiztatóbb fejleménynek, hogy az LG-telefonok imázsa egyre jobb, ma már ismertebbek, mint a cég tévéi és háztartási gépei. Ez az LG márka megerősödését bizonyítja. A társaság ambiciózus terveket dédelget: június-szeptemberben több mint 10 százalékkal akarja növelni árbevételét, és idén 70 százalékkal, 18 millió darabra akarja emelni az lcd-tévék gyártását. Ha ez sikerül, akkor elveheti a Sonytól a második helyet a világ legnagyobb lapostévé-gyártóinak rangsorában. A dobogó tetején a Samsung áll. A mobiltelefonokon elért profitrátát 10 százalék felett akarják tartani, ami nem lesz könnyű a kiélezett versenyben.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Népszerű

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés
Hirdetés