Connect with us

technokrata

Bejött a durva költségcsökkentés a HP-nek

Dotkom

Bejött a durva költségcsökkentés a HP-nek

Csökkenő árbevétel mellett is növelni tudta profitját a Hewlett-Packard.

A társaság üzleti évének szeptemberben végződött negyedik negyedében majdnem másfél százalékkal bővítette nettó nyereségét, miközben árbevétele nyolc százalékkal esett. A jó eredmény – ami összhangban van a szakértők várakozásával – főként a kíméletlen költségcsökkentésnek köszönhető: csak idén 6700 alkalmazottat küldtek el, de az EDS számítástechnikai szolgáltató tavalyi felvásárlása óta az átfedések megszüntetésével 19 ezerrel faragták le a két vállalat együttes létszámát.

Az EDS megszerzésével – ami közel 14 milliárd dollárjába került a cégnek – a HP lett a világ második legnagyobb informatikai szolgáltatója az IBM után. Ez az üzletág nyolc százalékkal több bevételt hozott július-szeptemberben, mint egy évvel ezelőtt és a cégvezetés a következő évben is hasonlóan erős teljesítményt vár tőle. Asztali számítógépből nyolc százalékkal adtak el többet, mint 2008 utolsó üzleti negyedévében, de a divízió pénzügyi forgalma 12 százalékkal zuhant, ugyanis a laptopok piacán késhegyig menő árversenyt vív a HP és a tajvani Acer. Az amerikai üzleti vásárlók viszont egyértelműen a hazai cégre szavaznak, Kínában pedig 40 százalékkal növelte PC-értékesítési bevételét a cég.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Népszerű

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés
Hirdetés