Connect with us

technokrata

Intelligenssé válhatnak a bothálózatok

Dotkom

Intelligenssé válhatnak a bothálózatok

A Symantec nyilvánosságra hozta kutatólaboratóriuma, a MessageLabs 2009-es védelmi beszámolóját.

A beszámoló kiemeli az év során tapasztalt viharos levélszemét-aktivitást – az átlag 87,7 százalék volt, a maximumot májusban érte el 90,4 százalékkal, minimuma pedig 73,3 százalékkal februárban volt.

A megfertőzött számítógépekről küldik a napi átlagban terjesztett 107 milliárd levélszemét 83,4 százalékát. Emiatt úgy tűnik, hogy a bothálózatoknak otthont adó internetszolgáltatók leállítása (például 2008 végén a McColóé vagy 2009 augusztusában a Real Hosté) a bothálózatokat parancs- és vezérlőmentési stratégiájuk átgondolására és erősítésére késztette, így a bothálózatok helyreállítása hetek vagy hónapok helyett már órák alatt lehetséges. Az elemzők szerint a bothálózatok 2010-ben autonóm intelligenciával fognak rendelkezni, minden egyes csomópontnak saját túlélését koordináló és meghosszabbító, beépített, önálló kódolása lesz. A bűnözők 2009-ben már nem csupán a nagy levélszemétrohamokra és kártevőtámadásokra támaszkodtak. Kifinomultabb, hatékonyabb és műszakilag tökéletesebb változatokat kaptunk el – jelentette ki Paul Wood, a MessageLabs Intelligence vezető elemzője.

Az elmúlt év tendenciáiWebbiztonság – a naponta zárolt új kártevő webhelyek száma a 2008-as 2290-ről 2465-re emelkedett, azaz 7,6 százalékkal nőtt.

Levélszemét – átlagosan 87,7 százalék volt a levélszemét aránya, ez a 2008-as 81,2 százaléknál 6,5 százalékkal magasabb. Vírusok – átlagosan minden 286,4. e-mail (0,35 százalék) volt vírusos, míg 2008-ban minden 143,8. (0,7 százalék). Adathalászat – minden 325,2. e-mailből egyben adathalász-támadás volt (0,31 százalék), míg 2008-banminden 244,9. (0,41 százalék) tartalmazott ilyet. 2009-ben több mint 161 milliárd adathalász-támadás zajlott.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Népszerű

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés
Hirdetés