Connect with us

technokrata

A Canon már a fellendülésre készül

Dotkom

A Canon már a fellendülésre készül

A Canon nyilvánosságra hozta a gazdasági fellendülésre készülő európai vállalatoknak szóló, üzleti folyamatok újragondolását összefoglaló stratégiai áttekintését.

A Felkészülés a fellendülésre: a szervezeti változás pragmatikus megközelítése című dokumentumot a vezető európai elemzőként ismert Datamonitor készítette. A stratégiai áttekintés azt sugallja, hogy a szervezeti átalakítások alacsony kockázatú, folytonos megközelítése hatékonyabb, mint a radikális változtatások. Már jelentkeznek a gazdaság rehabilitációjának első jelei, a szervezeteknek azonban számos szektorban továbbra is komoly kihívásokkal kell szembenéznie. A növekvő globalizáció, a szigorúbb szabályozások, az adózás, valamint a munkavállalók jogait és a környezetvédelmi prioritásokat meghatározó kormányzati politika jelentős mértékben befolyásolja a vállalatok mindennapi működését.

A megváltozott gazdasági helyzetre reagálva a szervezetek alaposabban megvizsgálják költségszabályozási lehetőségeiket, belső hatékonyságukat és központi üzleti folyamataikat. Annak ellenére, hogy a cégtulajdonosok a válság túlélése érdekében az utóbbi időben rövid- és középtávú célokra összpontosítottak, mégis kulcsfontosságú számukra a növekedési pályára történő visszaállás megtervezése közép- és hosszútávon egyaránt.

A Datamonitor elemzése szerint az üzleti siker érdekében egyre több döntéshozó összpontosít az ügyfél-elégedettség növelésére, amelyet a hatékonyságnövelés, a beszállítói kapcsolatok fejlesztése, a költségek csökkentése és a bevételek növelése követ. A vállalatoknak mindezt infrastrukturális és informatikai kiadásaik emelése nélkül kell megtenniük, így az új informatikai rendszereket meglévő keretrendszerükbe kell integrálniuk, és versenyképességük érdekében a jövőbeli bővítésekhez biztosítaniuk kell a rugalmasságot is.

A Datamonitor javaslata a szervezeteknek, hogy vizsgálják meg egy átfogó költségfelügyeleti rendszer, valamint a meglévő technológiai platformokkal integrálható automatizált és személyre szabható informatikai rendszerek bevezetésének lehetőségét.

 “Egyes vállalatvezetők véleményével ellentétben azt tanácsoljuk, hogy a szervezetek üzleti folyamataik felülvizsgálatakor adaptív megközelítést alkalmazzanak. Az alacsony kockázatú, folyamatos módszerrel a változás fokozatos – vagyis egyszerre csak egy üzleti folyamatot vagy alkalmazást érint -, és nem radikális fejlesztést jelent. Azok a vezetők, akik azonnali szervezeti átalakítást szeretnének, egy viszonylag ismeretlen, nagyon kockázatos stratégiát követnek, amely nagymértékben megzavarhatja a mindennapi munkafolyamatokat, és jelentős pénzügyi ráfordítással jár” – mondta Tim Gower, a Datamonitor vezető elemzője.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Népszerű

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés
Hirdetés