Connect with us

technokrata

A Google sem menti meg az újsághirdetéseket

Dotkom

A Google sem menti meg az újsághirdetéseket

A nyomtatott újságokat segítő Print Ads programot február 28.-án végleg bezárja a vállalat, anyagi okokra hivatkozva.

A Google vállalat bezárja azt a szolgáltatását, melyen belül amerikai nyomtatott újságokba adtak el hirdetéseket, mert nem volt eléggé nyereséges. A Print Ads programot február 28.-án fogják bezárni, két éves működés után. A Google és az újságok helyzetének romlásához a jelenlegi gazdasági krízis is hozzájárult.

“Ez az ágazat nem termelt elég pénzt, így a jövőben az online tartalomra koncentrálunk” – közölte Brandon McCormick, a vállalat szóvivője. A nyomtatott újságok eladása az internet megjelenése és elterjedése óta fokozatosan csökken. Míg 2000-ben 48,7 milliárd dollár volt a lapoknak az éves bevétele, addig 2007-ben már csak 42,2 milliárd dollár.

“A nyomtatott újságoknak nehéz túlélni ezt az egész helyzetet, a Google-nak pedig rövidtávon nem érte meg ebbe befektetni” – tette hozzá Sandeep Aggarwal aki a Collins Stewart LLC elemzője. A tervek szerint a vállalat a jövőben az Ads reklámprogramjait tévékben és reklámokban akarja sugározni. Arról még nincs információ, hogy ez pontosan, hogy fog megtörténni – adta hírül a Reuters.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Népszerű

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés
Hirdetés