Connect with us

technokrata

Anglia kiadja a NASA gépeit feltörő hackert

Dotkom

Anglia kiadja a NASA gépeit feltörő hackert

Az angol legfelsőbb bíróság elutasította Gary McKinnon kérelmét. A NASA és az amerikai hadsereg gépeit feltörő autista hackert kiadják az Egyesült Államoknak.

Az angol legfelsőbb bíróság elutasította Gary McKinnon kérelmét, ezért a hackernek Amerikában kell bíróság elé állnia, ahol akár hetven év börtönbüntetésre is ítélhetik. Az ügyészek azzal indokolták a kérelem elutasítását, hogy a kiadatást elrendelő ügyészségi ellenőrzőhivatal döntése az elkövetett törvénysértéseket figyelembe véve jogos és arányos volt.

#img2#

McKinnon a vádlói szerint minden idők legnagyobb számítógépes támadását hajtotta végre katonai rendszerek ellen. A negyvenhárom éves hacker 2001 és 2002 között a NASA és az Egyesült Államok hadseregének 97 számítógépét törte fel, mert szerette volna kideríteni, hogy az amerikaiak őriznek -e titkos bizonyítékokat a földönkívüliek létezéséről.

A hackert a barátnője nagynénjének a házában fogták el a hatóságok, amikor megpróbált a saját e-mail címére letölteni a NASA egyik számítógépéről egy fekete-fehér felvételt, ami úgy hitte, hogy az idegenek egyik űrhajóját ábrázolja. Elfogása után McKinnon rögtön elismerte a számítógépek feltörését, de azt állítja, hogy nem ártó szándékkal támadta meg a NASA rendszereit. Az amerikai hadsereg azzal vádolja az angol hackert, hogy háromszáz katonai számítógépet tett használhatatlanná közvetlenül a szeptember 11-i támadást követően és nyolcszázezer dolláros kárt okozott fájlok letörlésével.

McKinnon Aspenger – szindrómában szenved, ami az autizmus egy enyhébb formája, és a kapcsolatteremtés nehézségei és a beszűkült érdeklődés mellett gyakran jár együtt az átlagosnál magasabb intelligenciával. McKinnon védői a betegségre hivatkozva szerették volna elérni, hogy a védencük ügyét Angliában tárgyalják, de a legfelsőbb bíróság előtt a Lordok Háza és az Emberi Jogok Európai Bírósága is elutasította a kérésüket. A kiadatást a mai döntés után már nem fogják tudni elkerülni.

“A döntés összetörte a szívünket Ha a törvény alapján így tönkre lehet tenni valakinek az életét, akkor a törvény rossz.  A fiam elég naiv volt ahhoz, hogy aláírjon egy papírt arról, hogy elkövette a betöréseket, anélkül, hogy beszélt volna előtte egy ügyvéddel”- nyilatkozta Janis Sharp McKinnon anyja a BBC-nek a legfelsőbb bíróság épülete előtt.

A kiadatás ellen több vezető angol politikus és Sting, David Gilmour és más hírességek mellett a brit Autisták Nemzeti Szövetsége (NAS) is tiltakozott. “Az Aspenger-szindrómában szenvedők sokkal sérülékenyebbek, mint azt első ránézésre meg lehetne állapítani. Gyakran elzártan élnek, sokszor terrorizálják őket és a negatív élmények rossz hatással lehetnek a szellemi állapotukra. A legfelsőbb bíróságnak mindezt figyelembe kellett volna vennie, amikor McKinnon kiadatásáról döntött”- állítja Mark Lever a NAS vezetője.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Népszerű

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés
Hirdetés