Connect with us

technokrata

Javultak az SAP mutatói

Dotkom

Javultak az SAP mutatói

Az SAP AG közzétette a 2009. június 30-ával záródó első féléves és második negyedéves pénzügyi gyorsjelentését.

A szoftvereladásból valamint a szoftverekkel kapcsolatos szolgáltatásokból származó árbevétel 1,95 milliárd eurót tett ki, mely 5 százalékos csökkenést jelent a tavalyi év hasonló időszakához, és 12 százalékos növekedést jelent 2009. első negyedévéhez képest.

A szoftvereladásból származó árbevétel 543 millió euró volt, mely 40%-os csökkenést jelent tavalyi év első negyedévéhez képest, és 29%-os növekedést 2009 I. negyedévéhez képest. A csökkenés oka a gazdasági válság jelezte működési környezet, valamint az összehasonlítás alapjául szolgáló, recesszió előtti 2008. II. negyedév.

A társaság teljes árbevétele 2,58 milliárd euró volt, ez 10%-al kevesebb, mint 2008 II. negyedévében, és 7%-al több, mint 2009. I. negyedévében.

Az üzemi eredmény 647 millió eurót tett ki, ami 9 százalékos növekedést jelent 2008. II. negyedévével összehasonlítva. Az üzemi nyereséghányad 4,4%-al nőtt, 25,1%-ra. Az egy részvényre jutó nyereség 0,36 euró volt, ez 6%-os növekedésnek felel meg tavalyi év második negyedévéhez képest.

A szoftvereladásból valamint a szoftverekkel kapcsolatos szolgáltatásokból származó árbevétel 3,70 milliárd eurót tett ki, mely 3 százalékos csökkenést jelent 2008. I. félévéhez képest.  A szoftvereladásból származó árbevétel 962 millió euró volt, mely 37%-os csökkenést jelent tavalyi év első félévében regisztrált 1,52 milliárd euróhoz képest. A társaság teljes árbevétele 4,97 milliárd euró volt, ez 6%-al kevesebb, mint 2008 I. felében.

Az üzemi eredmény 979 millió eurót tett ki, ami 3 százalékos növekedést jelent 2008. I. félévéhez viszonyítva. Az üzemi nyereséghányad 19,7%-ra emelkedett, ez 1,8%-os növekedést jelent. Az egy részvényre jutó nyereség 0,54 euró volt, a tavaly félévi 0,55 euróhoz képest.

A működési cash-flow nagysága 1,83 milliárd euró volt (2008-ban 1,37 milliárd euró), mely 34%-os növekedést jelent előző év azonos időszakához képest. A szabad cash flow a teljes bevételek 35%-a volt (2008-ban 23%). 2009. június 30-án a cég összesített csoportos likvid tőkéje 3,44 milliárd euró volt (2008. december 31-én 1,66 milliárd) – ebbe beletartoznak a készpénz, a készpénz-helyettesítő eszközök, a korlátozottan felhasználható betétek és a rövid távú befektetések.

A cég a teljes évi -nem US GAAP szerinti- üzemi nyereséghányadát 25,5-27% között várja. Ez tartalmazza az egyszeri, 200 millió eurót kitevő költséget, mely a korábban bejelentett pozíciók megszűnéséből fakad.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Népszerű

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés
Hirdetés