Connect with us

technokrata

Közművek menedzselésébe vág az IBM

Dotkom

Közművek menedzselésébe vág az IBM

Az IBM ma indítja új, víz-menedzselő szolgáltatását, melynek célja a vízszennyezés elleni harc és a vízbázisok menedzselésének támogatása. A cég szerint ez az üzletág öt éven belül 20 milliárd dolláros piaccá bővülhet.

A bejelentés egybecseng az IBM törekvéseivel, hogy minél nagyobb szerepet játsszon az infrastruktúra-szolgáltatásokban, a közlekedést és az áramszolgáltatást is beleértve. A cég ezért próbálja meggyőzni az amerikai önkormányzatokat és a közmű cégeket, hogy számítógépes rendszereiket és a digitális mérőberendezéseiket kössék össze a jobb mérhetőség érdekében.

Az IBM egy ír tengeri intézettel együtt dolgozott a SmartBay-nek hívott projekten, közösen fejlesztették ki a Galway öbölben használt szennyezés-mérő, a tengeri életet és a hullámzást is vizsgáló érzékelőket, melyek közvetlenül a kutatóknak küldik az adatokat, írja az AP. Az IBM megoldásával nyomon követhetők a tengerek felszínén lebegő szennyeződések, melyek a halászok számára lehetnek veszélyesek.

Sam Palmisano, a cég elnöke és vezérigazgatója a héten levélben közölte a részvényesekkel, hogy az IBM az elkövetkező időkben a közlekedés-, a közművek-, az egészségvédelem-, a pénzügyi menedzselésre fog koncentrálni.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Népszerű

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés
Hirdetés