Az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal stratégiájában fontos szerepet kap az ellenőrzési módszerek megújítása. Alapvető követelmény a feltárt és bizonyított adóhiányok, jogosulatlan visszaigénylések, az adózás rendjét súlyosan sértő mulasztások következetes bírságolása a körülmények gondos mérlegelése mellett. Ennek elemeként az APEH Bírságolási kézikönyvet dolgozott ki, és azt elektronikus formában teszi közzé, hogy az adózók egyszerűen tájékozódhassanak a hivatal honlapjáról.
A “dokumentum” összeállításának vezérelve az volt, hogy az eddig is meglévő és közzétett szankciókat egy helyre gyűjtve találhassák meg azok, akik érdeklődnek. A szolgáltató adóhatóság ezzel is az adózók jobb és teljesebb tájékoztatását akarta segíteni, egyszerűvé téve a keresést. A Bírságolási kézikönyv az adózás rendjéről szóló törvény, és az abban foglalt szankciók alapján készült.
Az APEH a szankcionálási gyakorlatát úgy alakítja ki, hogy az biztosítsa az eljárás átláthatóságát, a szubjektív elemek kizárását, valamint az egységesség országos gyakorlatban való érvényesülését, továbbá, hogy az adózókat a jogszabályok rendelkezéseinek betartására ösztönözze. Adóhatósági bírság alkalmazására csak a teljesen feltárt és kétséget kizáróan bizonyított eljárás alapján kerülhet sor. A bizonyítás az állami adóhatóság feladata. Az adóhatóság eljárása során minden esetben köteles az adózó javára szóló körülményeket, bizonyítékokat is feltárni, és döntése során figyelembe venni. A Bírságolási kézikönyv nem minősül jogszabálynak. A kézikönyv az alábbi linken érhető el: www.apeh.hu .