Connect with us

technokrata

Szupermárka lett a Symantec

Dotkom

Szupermárka lett a Symantec

A B2B márkák legjobbjainak járó díjat ítélte oda a Business Superbrands Program bizottsága a Symantecnek 2009-ben.

A Magyarországon öt éve működő Superbrands program mellett 2008-ban indult el a nemzetközi piacon már évek óta meghatározó Business Superbrands program is. A Business Superbrands az üzleti szektor (B2B) márkáinak legkiválóbbjait mutatja be.

A magyarországi szupermárkák kiválasztásának alapja a Magyar Szabadalmi Hivatal PIPACS adatbázisa, amelyben csaknem 95 000 nemzeti védbejegyzés található. A marketing szakma, a média és a tudományos élet vezető képviselőiből álló szakértők ennek az adatbázisnak a szűkített és frissített változatából választják ki a 2009-es év hazai superbrandjeit.

“Az informatikai biztonság olyan terület, amelyre jóval nagyobb feladat és felelősség hárul, mint bármely másik informatikai szakterületre. Ezt nem lehet elégszer hangsúlyozni. A Business Superbrand minősítés pedig hozzájárulhat ahhoz, hogy ez az üzenet még több emberhez eljusson. Ezért fontos, hogy a Symantecet a világ legértékesebb márkái között tartják számon – hangsúlyozta Teasdale Harold, a Symantec magyarországi területi igazgatója.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Népszerű

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés
Hirdetés