Connect with us

technokrata

Kalózok a parlamentben

Dotkom

Kalózok a parlamentben

Kilenc százalékos eredménnyel, 15 képviselővel a vasárnapi tartományi választásokon bejutott a német parlamentbe az internetezőket képviselő Német Kalózpárt (Piratenpartei). A parlamenti küszöb eléréséhez ugyanúgy 5% kell, mint itthon.

A kalózpártnak, mely 2006 óta létezik, jelenleg több mint 12000 tagja van, egyik célja, hogy megreformálja a szerzői jogi és adatvédelmi előírásokat. Sokan a kormánypárti koalíciós partnertől, a Szabad Demokrata Párttól (FDP) szavaztak át, ugyanis rájuk csak 2% voks érkezett. A párt sikeressége a most felnövő elsőszavazós generáción múlott főként, ugyanis ők azok, akik már gyerekkoruk óta az interneten lógnak és az ő érdekeiket képviseli a kalózpárt leginkább. Bár eleinte a fájlcserélő hálózatok betiltása ellen léptek fel még 2006-ban, ma már fő céljaik között van az internetes személyiségi jogok védelme, az adathalászat elleni küzdelem és az internetes oktatás bővítése. A kezdeményezés követendő példa lehet bárhol a világon, remélhetjük hogy nem jutnak hasonló sorsra mint az a svéd kalózpárt, amely 2009-ben sikeresen bejuttatta néhány képviselőjét az európai parlamenti választáson az EP-be, de a 2010-es svéd választásokon már alulmaradt és nem jutott be az ország parlamentjébe.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Népszerű

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés
Hirdetés