Connect with us

technokrata

Egyre valószínűbb, hogy visszatér a Start menü

Dotkom

Egyre valószínűbb, hogy visszatér a Start menü

A következő Windows-ban visszatérhet a “régi ismerős”.

Már több ízben felmerült, hogy az amerikai szoftveróriás visszahozza a sokak számára oly hiányzó Start menüt a Windows 8.1-ben. Egyre valószínűbb, hogy ez meg is történik, mivel Julie Larson-Green a Microsoft fejlesztőrészlegének vezetője nemrég egy interjúban kijelentette, hogy “jelentőségteljes” beszélgetések zajlottak a témában a vállalat berkein belül. Azt is leszögezte, hogy ezeken a meetingeken nem csak a Start menü, hanem más, a Windows 8-ból hiányzó funkció vissza hozataláról is szó volt, ám azt, hogy melyek ezek, már nem árulta el.

windows-8-start-button

A Windows 8, bár nem sikerült rosszul, a felhasználók képtelenek megszokni az új felületet, ami azt eredményezte, hogy sokan még a Windows Vistánál is nagyobb bukásnak tartják a Microsoft legújabb rendszerét, annak ellenére, hogy maga a gyártó mindeddig kifejezetten pozitívan nyilatkozott legújabb fejlesztéséről. Reméljük rövidesen megtudjuk, hogy hogyan döntött a szoftveróriás.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Népszerű

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés
Hirdetés