Connect with us

technokrata

Pert vesztett a Motorola

Dotkom

Pert vesztett a Motorola

A Microsoftot hozta ki győztesnek a seattle-i bíróság a Motorolával kapcsolatos perben.

A Motorola felvásárlásának egyik nem titkolt célja a szabadalmak megszerzése volt. A Google ugyanis így kívánta magát bebiztosítani magát az okostelefonos őrületbe, hiszen az amerikai gyártónak olyan szabadalmak voltak a kezében melyek a mobiltelefonok alapját képezték.

lawyer2

Most viszont úgy néz ki, hogy ezek nem mindenhatóak, a Microsoft ugyanis hivatalos közleményben tudatta a világgal, hogy az amerikai telefonóriással szemben megnyertek egy pert a  seattle-i bíróságon. Az ügy a Motorola szerint jogtalanul felhasznált két szabadalom, a H.264 tömörítési eljárás és a 802.11-es vezeték nélküli eljárás kapcsán indult meg. A bíróság szerint a Motorola túlzottan  korlátozta a manapság nélkülözhetetlen szabadalmak mások számára való hozzáférhetőségét, ami versenyellenes, így 14 millió dolláros kártérítést ítéltek meg a Microsoft javára. Az összeg azért ilyen hatalmas, mert a szoftveróriásnak nemrégiben egy raktárát kellett áthelyeznie a szabadalmi ügy kapcsán, aminek a költsége 11 millió dollárra rúgott, így most gyakorlatilag ezt “fizettetik” vissza a Motorolával.

Az ügy még biztosan nem ért véget, mert a Motorola ügyvédje bejelentette, hogy fellebbezni fognak a döntés ellen.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Népszerű

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés
Hirdetés