Jön a Facebook- és Google-adó!

L. Simon László, a Miniszterelnök Államtitkársága a tegnapi nap az RTL Klub kameráinak elismerte: a tegnapi reklámadóról szóló módosító indítványban minden 25.000 Ft feletti Google és Facebook kampányt 20 %-os adó terhelne. Alapból az adófizetési kötelezettség a nagy hirdetési hálózatokat terhelné, de amennyiben ők nem fizetik meg, úgy azt az itt hirdető cégeknél keletkezne adófizetési kötelezettség.

Mit jelent ez a gyakorlatban?

Magyarországon és a világon is egyre nagyobb népszerűségnek örvend a Google és a Facebook hálózatokon való hirdetés. Ennek oka az, hogy itt nem megjelenés, vagy idő-alapon fizetnek a hirdető cégek, hanem valós kattintások alapján. Tehát minél többen kattintanak a hirdetésre (a potenciális vásárlók), annál többet fizetnek a hirdetők. Ráadásul a hirdetések általában olyan oldalakon, vagy olyan felhasználóknak jelennek meg – hiszen ez maguknak a hirdetési hálózatuknak is a közvetlen érdeke – ahol nagyobb érdeklődésre tarthatnak számot.

Hogy hogyan találják ki az egyes hirdetési hálózatok, hogy az adott internetezőknek milyen hirdetéseket rakjanak ki a különböző oldalakra? Egyrészről figyelik azt, hogy milyen oldalakat látogatunk meg, miket like-olunk, illetve egyes cégek robotjai pedig még az emailjeinkbe is beleolvasnak, és azok tartalma alapján próbálnak minél inkább nekünk tetsző termékeket és szolgáltatásokat a monitorunkra pakolni.

A hazai médiatulajdonosok oldaláról a hirdetési hálózatok megjelenése és térnyerése igencsak nagy bevétel vesztést okozott az elmúlt években. Azon hirdető cégek, akik ugyanis eddig „direkt”, egyedi hirdetési megállapodásokkal megjelentek egyes oldalakon, azok most az a régi díjak töredékéért tudnak megjelenni, sokkal több helyen is, mellyel – miután csak klikkek után fizetnek – megspórolják az adott hirdetések brand-, azaz márkára gyakorolt image értékét. Ugyanis annak ellenére, ha valaki nem kattint egy hirdetésre, úgy a logót, terméket látja, és így a márka akarva akaratlanul ismertebb lesz minden egyes megjelenéssel, minden egyes oldallal.

Mi ezzel a baj?

Azon felül, hogy a hazai médiatulajdonosok számára kedvezőtlen az elsősorban a nagy amerikai cégek köré csoportosuló hirdetési hálózatok térnyerése, nemzetgazdaságilag sem szerencsés a modell. Ugyanis a Google és a Facebook is jelentős részét – 30-50%-át – zsebre rakja minden egyes elköltött hirdetési pénznek. Ez azt jelenti, hogy szélsőséges esetben például előfordulhat az, hogy egy magyarországi, budapesti, Teréz körút 38. szám alatti cég által hirdetett termékre egy szintén budapesti, férfi, Teréz körút 40. szám alatti felhasználó kattint, aki így a kattintásával máris a 38. szám alatti cég által elköltött pénz egy részét ily módon országon kívül helyezi. A vevőket célzó hirdetésekre elköltött pénz 30-50%-a tehát Amerikában – vagy az erre sokszor technikai okok miatt készült, más országokban alapított transzfer cégek – pénztárcájában végzi, miközben tényleges gazdasági esemény, tranzakció csak országon belül zajlik sokszor.

Félmegoldás

A Google és Facebook hálózatokon lévő hirdetések megadóztatása ugyanakkor félmegoldás. Nagyon hasonló az Artisjus-féle gondolkodáshoz: nem érdekel minket az, hogy milyen termék, ki veszi, mit tárol – ez esetben mit hirdet – rajta: „Jöjjön a pénz belőle és kész”. A modell tehát nem oldja meg a problémát: ahogyan az adattárolók kapcsán is bárki, bármikor kikerülheti az Artisjus sarcot egy eBay-es rendeléssel, miközben vígan torrentezi le az egyes illegál tartalmakat, addig a hirdetési hálózatokat célzó félmegoldással azt fogjuk elérni, hogy külföldi ügynökségeken keresztül fogja mindenki bonyolítani az ilyen kampányait.

Hogy mi lenne a valódi megoldás? A hirdetési hálózatokra már évekkel ezelőtt létre kellett volna hozni belső, ország-szintű hirdetési network-öt és leülni a Google-lel és a Facebook-kal egyfajta digitális vámról, kvótáról tárgyalni és megkülönböztetni az országon belüli és kívüli kampányokat. Még most sem lenne késő. Vagy az Artisjus kapcsán létrehozni egy olyan, később nemzetközivé és terjeszthető hálózatot, ahol minden film 300Ft, melyből 100 Ft az üzemeltetőé (azaz az államé), 100 Ft a jogtulajdonosé és 100 Ft eloszlik a feltöltők között. Ja hogy valami hasonlóra lehetett volna költeni némi Uniós pénzt is? Ja hogy ez nem mellesleg megteremtené a digitális termékek legális másodlagos piacát is egyben? Ja hogy az Egyesült Államokban az amerikai törvényhozás éppen valami hasonlón gondolkodik éppen? Mi kérünk elnézést.